Close

Moszkva vagy EU?

putyin szerbia

Ha választania kell Moszkva és az EU között, Szerbia az utóbbit fogja választani.

 

Szerbia hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, a vallás és a kultúra által megalapozott érzelmi kapcsolat fűzi Moszkvához, amennyiben viszont választania kell Oroszország és az Európai Unió között, az utóbbit fogja választani – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, amelyet a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) kedden ismertetett.

    „Teljesen egyértelmű, merre tart Szerbia – az Európai Unió felé” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy miniszterelnökként az Aleksandar Vucic elnök – korábbi miniszterelnök – által megkezdett utat kívánja folytatni, és arra készül, hogy országát 2020-ig felkészítse az uniós tagságra. 

    Aláhúzta ugyanakkor, hogy Szerbia „nagy testvérként, védelmezőként” tekint Oroszországra, amelyhez a hagyományok, a hit és a kultúra köti. Ezeket az érzelmeket nem lehet figyelmen kívül hagyni – folytatta -, Szerbia stratégiai célja mindazonáltal az európai uniós tagság – mutatott rá Ana Brnabic. 

    A szerb kormányfő emlékeztetett: Szerbia elutasította, hogy csatlakozzon az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciókhoz, mindazonáltal nem adott választ arra a kérdésre, kitart-e ezen álláspontja mellett, ha ez veszélyeztetné az uniós csatlakozását.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top