Close

10 nő – 10 film

10no10film

Teltház és nagy siker kíséretében megtartották az I. ELTE Filmszemlét. A rendezvény különlegessége, hogy tíz rendezőnő alkotásait tekinthette meg a nagyérdemű, akik ezzel végleg útjára indították az ELTE frissen alakult filmkészítő szakirányát.

Idestova tizenöt éve, hogy az első film elkészült az ELTE műhelyében. Tudományegyetemről lévén szó, igazi különlegességnek számított akkor, hogy gyakorlati munka folyik a intézmény falai között. Azóta sokat változott a világ, a filmtörténet és filmelmélet (filmesztétika) szakirány párjaként mára megjelent az önálló filmkészítő mesterszak is. Egy jól felszerelt stúdió és az egyetem BFA-val (Budapest Film Academy) kötött szerződése áll a hallgatók rendelkezésére, hogy a mozgóképes alkotási folyamat különböző területein (író, rendező, operatőr, vágó) bontakoztathassák ki szárnyaikat.

A műhely komolyságát jelzi, hogy a Filmalap támogatásával készülnek azok a produkciók, amik közül jó néhány immár az egyetem első hivatalos filmszemléjén is látható volt. Először a Toldi Mozi nagyterme, majd az Art + Cinema telt meg az érdeklődőkkel. Többnyire premiervetítéseket láthattunk, ám némelyik film már díjat, díjakat is nyert itthon és külföldön.

10no10film 1

Dark comedytől, abszurd vígjátékon, melodrámákon vagy thrilleren át művész- és dokumentumfilmekig széles felhozatal várta az érdeklődőket. Nem kizárólag hősnők domináltak ugyan az est folyamán, mégis többségében női karakterek életébe nyerhettünk bepillantást. A különböző korú és foglalkozású lányok és nők, köztük anyák egyéni és a társadalmi közeg által teremtett problémáit, életük nehézségeit vagy éppen érdekes és vicces, lélekmelengető kalandjait kísérhettük figyelemmel. De feltűnt a vásznon például Bereczki Tamás HIV kezelési és politikai-aktivista is. A trailerekről itt kaphatnak betekintést.

A Filmszemle célja a különböző szerzői gondolatok, szemléletmódok bemutatása, ill. személyek és élethelyzetek közel hozása a nézőkhöz, mindezt egy női szemüvegen keresztül. Felemelő élmény volt látni a különböző hangulatú, más-más térben játszódó történetek pergő váltakozását, elmélyülni a tíz rövidfilm saját világában. Az egyes filmekről és alkotói ars poeticákról az alábbi linken lehet bővebben olvasni.

Írta: Burillák Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top