Close

Francia elnökválasztás – Le Pen, Macron, Mélenchon és Fillon is bejuthat a második fordulóba

Fotó: lexpress.fr

Soha nem volt még olyan bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele, mint kilenc nappal az idei első fordulója előtt, ahonnan a felmérések szerint négy jelöltnek van esélye továbbjutni a második fordulóba, olyannyira lecsökkent a különbség közöttük, s ezzel párhuzamosan a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas.

Az Ispos közvélemény-kutatóintézetnek április 12-13-án, 1509 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérése szerint, amelyet a Le Monde című napilap ismertetett pénteken, továbbra is a független Emmanuel Marcron, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke áll fej fej mellett az élen, de már csak 22 százalékos támogatottsággal.
Őket követi a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 20 százalékkal, míg a negyedik helyen álló Francois Fillon konzervatív jelöltnek jelenleg 19 százalékot mérnek.
A mostanig favoritnak számító Le Pen és Macron szavazótábora az elmúlt héten csökkent, Mélenchon folyamatosan javul, míg Fillon továbbra is stagnál, s hetek óta nem sikerül visszahódítania az elpártolt szavazóit. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy jelenleg mind a négyüknek esélye van bejutni a második fordulóba, s a kampány utolsó hete meghatározó lesz az erőviszonyok szempontjából.
Bruno Cautres, a párizsi Cevipof politikatudományi kutatóintézet elemzője szerint a választások közeledtével a hagyományos bal-jobboldali megosztottság felszínre tört, és a jelöltek megközelítették egymást. Baloldalon Mélenchon megnyerte a meccset a szocialisták megválasztott jelöltjével, Benoit Hamonnal szemben, aki visszacsúszott a 10 százalékos támogatottsági határ alá. Jobboldalon Francois Fillonnak megállt a két hónapig tartó süllyedése, és most a sikkasztási botránya miatt elpártolt szavazókat próbálja visszahódítani.
„Klasszikus jelenség, hogy összezárul az olló a fő jelöltek között a kampány végére. Marine Le Pen és Emmanuel Macron olyan nagy előnyre tett szert, hogy jelenleg a természetes és várt enyhe csökkenés ellenére is vezetnek a felmérésekben” – hívta fel a figyelmet az elemző.

A legstabilabb szavazóbázissal továbbra is Le Pen rendelkezik, a szavazóinak közel kilencven százaléka azt állítja, hogy biztos, hogy a Nemzeti Front elnökére adja a voksát. Ugyanakkor miután az elmúlt héten Le Pen többször is megismételte, hogy Franciaország nem felelős a franciaországi zsidók deportálásáért, a támogatottsága 4-5 százalékpontot esett vissza.
Az elmúlt hónapban valamennyi jelölt célpontja a választás favoritjának számító Emmanuel Macron volt, aki sikeresen állt ellen a jobbról és balról érkező támadásoknak is. A 39 éves, két éve még ismeretlen politikus ugyanakkor már nem tudta tovább növelni a szavazótáborát, és valamennyire ő is visszaesett a felmérésekben, a választóinak mintegy egyharmada pedig azt állítja, hogy nem biztos abban, hogy tényleg Macronra szavaz majd. Még mindig neki van a legkevésbé stabil szavazótábora, jóllehet az egy hónap alatt 40-ről 68 százalékra nőtt. A politikai elit teljes megújítását zászlajára tűző centrista jelöltnek ez lesz az első megmérettetése egy választáson, így a tapasztalatlansága miatt neki elsősorban arra kell ügyelnie, hogy továbbra se kövessen el semmilyen hibát a kampány végén.
A múlt vasárnapi nagygyűlése óta szárnyakat kapott radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon számára az a kérdés, hogy a Benoit Hamontól átcsábított szavazókon kívül tud-e másokat még maga mellé állítani. Ahhoz, hogy labdába tudjon rúgni a második fordulóban, valamennyi szocialista szavazónak mögé kellene állnia, és el kellene fordulnia a hivatalos szocialista jelölttől, Hamontól – hangsúlyozta Bruno Cautres, aki szerint Mélenchon megpróbálja majd a bizonytalanokat is megszólítani, akik a választóknak még mindig mintegy harmadát teszik ki.
Francois Fillon és a stábja hetek óta azt hangoztatja, hogy a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt indult ügyészi vizsgálat következtében elfordult szavazók végül mégiscsak rá fognak szavazni, mégpedig a jól felépített programja miatt. A felmérések szerint ugyanakkor a konzervatív politikus egyelőre le van maradva a vezető duó mögött, s az elemzők szerint csak akkor juthat be a második fordulóba, ha Le Pentől és Macrontól elhódít szavazókat. Tény, hogy Fillon szavazóbázisa nagyon eltökélt és stabil, de az elemzők szerint a bizonytalanok között nem sok olyan választó van, aki végül mellette fog dönteni. Fillon elsősorban a nyugdíjasokra számíthat, a 2007-ben a jobboldali Nicolas Sarkozyt megválasztó középosztálynak és az alacsonyabb néprétegeknek csak töredéke tartozik Fillon választói közé, a többiek Macron és Le Pen táborát erősítik.

Venczel Katalin
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top