Close

Szentpétervári robbantás – A gyanúsított lakásán a pokolgép elemeire hasonlító eszközöket találtak

Fotó: nytimes.com

A szentpétervári metróban hatástalanított pokolgép elemeire hasonlító eszközöket találtak a feltételezett terrorista lakásán szerdán elvégzett házkutatás során, robbanóanyagot viszont nem.

Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője szerint a fellelt eszközöket – ragasztószalagot, alufóliát és más tárgyakat – laboratóriumi vizsgálatra küldték. Tűzszerész szakértők tanulmányozzák a szentpétervári Ploscsagy Voszsztanyija metrómegállóban megtalált és hatástalanított, házi készítésű robbanószerkezetet, hogy megállapítsák annak összetételét és robbanóerejét.
A nap folyamán korábban a RIA Novosztyi arról számolt be, hogy a házkutatás során nem találtak robbanóanyagra vagy szélsőséges tevékenységre utaló nyomokat. Az orosz hírügynökség informátora szerint a nyomozók egyik feltételezése az, hogy az elkövetőhöz a merénylet napján juttathatták el a két pokolgépet, amelyek közül az egyik működésbe is lépett a metróban.
Az SZK szóvivője elmondta, hogy a DNS-vizsgálat megállapította a gyanúsított, Akbarzson Dzsalilov személyazonosságát. Beszámolója szerint Dzsalilov szülei, akik szerdán Kirgizisztánból Szentpétervárra érkeztek, hogy ott azonosítsák fiuk maradványait, és hogy válaszoljanak a nyomozók kérdéseire, szintén megerősítették fiuk személyazonosságát.
Az SZK a Dzsalilov lakása környékén működő biztonsági kamerák felvételeire hivatkozva közölte, hogy a gyanúsított egy hátizsákkal és egy táskával hagyta el otthonát. A sajtóban megjelent információk szerint a táskában a fel nem robbant, a hátizsákban pedig a működésbe hozott pokolgép volt. A Kirgizisztánban született, de orosz állampolgárrá vált 22 éves Dzsalilov hat évig élt Szentpéterváron, ahol egyebek között autószerelőként, illetve szusiéttermekben dolgozott. Muszlim vallású volt, akit azonban környezete nem tartott fanatikusnak.
A Kommerszant című napilap online kiadása szerint Dzsalilov előbb a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson akart merényletet elkövetni, ám a robbanószerkezet ismeretlen okból nem lépett működésbe. A gyanúsított ezért egy pad alatt hagyta a bombát rejtő táskát, s a gazdátlanul hagyott táskára 20 perccel a másik pokolgéppel végrehajtott metrókocsis robbantás előtt talált rá a metró egyik alkalmazottja, aki értesítette a rendőrséget.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán határozatot írt alá arról, hogy a metróhálózatok védelmére az üzemeltetők közlekedésbiztonsági egységeket, azokon belül pedig folyamatos készültségben lévő, gyorsreagálású csoportokat hozzanak létre. Az érintetteknek három hónapon belül ki kell értékelniük a földalatti vasutak objektumainak sebezhetőségét.
Oroszország több nagyvárosában szombatra terrorizmusellenes nagygyűléseket szerveznek. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a tüntetéseket a Kreml kezdeményezte volna.
A hétfői szentpétervári metrórobbantásnak 14 halálos és több tucatnyi sebesült áldozata volt, közülük 55-en a városi kórházak legfrissebb adatai szerint még mindig ápolásra szorulnak, hármójuk állapota rendkívül súlyos. Szerdán az utolsó halottat is azonosították.
A szentpétervári metrórobbantás azt bizonyítja, hogy a terrorhelyzet nem javul, a Független Államok Közösségének (FÁK) összes tagja terrortámadások potenciális célpontja – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában, ahol a FÁK-országok biztonsági szerveinek vezetőivel találkozott.
“Tudjuk, hogy országaink mindegyike, gyakorlatilag mindegyike terrortámadások lehetséges, potenciális célpontja” – mondta.
A találkozót megelőzően a Kreml honlapján közzétett nyilatkozatában az orosz vezető hangsúlyozta, hogy a nemzetközi terrorizmussal és a szélsőséges csoportokkal szembeni hatékony fellépés érdekében a FÁK-országok szakszolgálatainak szorosan együtt kell működniük. Emlékeztetett rá, hogy az erről szóló megállapodást 25 éve írták alá.
Putyin a megbeszélésen a FÁK országait veszélyeztető fenyegetések között nevezte meg a szervezett bűnözést, a kábítószer-kereskedelmet, valamint belpolitikai helyzetük befolyásolását külső erők által.
Az orosz elnök a nap folyamán fogadta Savkat Mirzijojev üzbég államfőt, aki “nagyon kemény intézkedéseket” szorgalmazott a szentpétervári merénylet után, és közölte, hogy biztonsági ügyekben Taskent kész a szoros együttműködésre Moszkvával.
Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front iszlamista szervezetek hat, közép-ázsiai születésű feltételezett tagtoborzóját vették őrizetbe Szentpéterváron – közölte az SZK sajtóirodája.
Az SZK szerint nincs bizonyíték arra, hogy az őrizetbe vett személyek kapcsolatban álltak volna Dzsalilovval. Az orosz hatóságok arra a megállapításra jutottak, hogy a hat vendégmunkás 2005 novembere óta élt Oroszország “északi fővárosában”, és ott terrorista jellegű bűncselekményekhez, egyebek között külföldön folytatott fegyveres harchoz keresett embereket. A gyanúsítottak lakhelyén házkutatást tartottak, és szélsőséges iszlamista irodalmat, valamint meg nem nevezett eszközöket és iratokat foglaltak le.
Az érintettek ellen terrorista tevékenység támogatása címén indult büntetőeljárás.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top