Close

Elreppelt versekkel tisztelgünk március 15-e előtt: Interjú Deegoval, a Red Bull Pilvaker előadójával

Magyar fiatalok százai éneklik Petőfi verseit és reppelik József Attila műveit korunk márciusi ifjainak köszönhetően. Idén öt éves a Red Bull Pilvaker. Az alkotói munkáról, a Szavak Forrdalmának küldetéséről és személyes szerepvállalásáról is beszélgettünk a Red Bull Pilvaker egyik legmeghatározóbb tagjával, Deegoval.

 

Ring Magazin: Idén öt éves a Red Bull Pilvaker. Úgyhogy talán kezdjük is egy kis nosztalgiázással. Bár az első évadban, 2012-ben még nem szerepeltél, de a Pilvaker 2014 -es megújulása óta a csapat állandó tagja vagy. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Deego: Arra határozottan emlékszem, hogy nem tudtam pontosan mire is számíthatok, mivel a Pilvaker stílusa, koncepciója folyamatosan alakult. Ezért mindenképpen egyfajta kihívásként éltem meg, hogy bármilyen zenét is kaptam, az adott vershez és annak hangulatához illeszkedő szöveget kellett rá írni. A 2015-ös Pilvakerre készülve született meg a Szeptember végén című feldolgozás, itt például egy zenei alapot és egy koncepciót kaptam. A feladat az volt, hogy idézzünk a versből, majd felosztották a versszakokat közöttünk és mehetett a meló. Ami érdekes, hogy ez csupán egy a sok koncepció közül: rappeltünk már teljes verset eredeti formájában, kellett már a vers által inspirált teljesen saját szöveget írni, szóval mindegyik feldolgozás egyedi. Ez az egyik, ami nagyon tetszik a Pilvakerben. Itt voltam életemben először profi klipforgatáson is, ami szintén nagy élmény volt, már csak azért is, mert a Szeptember végén jelenleg a legnézettebb Pilvaker videó, sőt a szám slágerlistát is vezetett. Nagyon különleges élmény volt, hogy az első dal, amelynek megalkotásában részt vehettem, ilyen népszerű volt, ezért, – talán kicsit önző módon – de saját sikerként tekintek rá.

Ring Magazin: 2012-ben még egy hip-hop, illetve slam poetry versenynek indult a Red Bull Pilvaker. Aztán egy év szünet után már teljesen új koncepcióval álltatok színpadra. Miért?

Deego: Úgy gondolom, hogy a Red Bull Pilvaker folyamatosan próbál megújulni, mind résztvevők, mind a dalok tekintetében, hiszen így tartható fenn az érdeklődés. A cél, hogy közelebb hozzuk az irodalmat a fiatalabb generációhoz természetesen változatlan, ám évről-évre más a grafika, a dizájn, az arculat, a profil, még a videókat is más csapat készíti. Emiatt mindegyik Pilvaker egy kicsit más lesz. A változás tényleges okát Takács Ákos, a Pilvaker ötletgazdagja tudná megválaszolni, én mindenesetre érdekes koncepciónak tartom, hogy már nem csak a rapről szól az esemény. Számomra nagy élmény és egyfajta kihívás is, hogy más zenei stílusokból érkező előadók készítenek egy közös dalt, ez mindig egy érdekes és egyedi végeredményhez vezet.

 

RM: Évről évre egyre népszerűbbek vagytok. Mit gondolsz, minek köszönhető a siker?

Deego: Édesanyám magyar szakos tanár, így szerencsére sosem volt gondom az irodalommal, ráadásul nagyon jó tanáraim voltak az iskolai éveim alatt szinte végig. Azt viszont látni kell, hogy eléggé száraz és teljesítményorientált az irodalomoktatás, gondolok itt a bemagolandó versekre, a kötelező olvasmányokra. A Red Bull Pilvakeren azokat a költeményeket helyezzük teljesen új megvilágításba, melyeket anno sokunk „végigszenvedett”, ezért nem kapcsolunk hozzá kellemes emlékeket. Sokan a feldolgozások kapcsán eszmélnek rá, hogy basszus, ha ezt anno nem be kell magolni, hanem hallhatom a kedvenc zenészeim, rappereim előadásában, akkor megtanulni is sokkal könnyebb lett volna, sőt az egész vers műfajra másként tekintettem volna. A Reményhez dalt, ami ugye az eredeti vers elrappelve, nagyon sok irodalomórán előveszik a tanárok és sokan meglepődnek, hogy mennyire máshogy állnak hozzá a vershez a fiatalok, mint előtte. Szerencsére nagyon sok ehhez hasonló pozitív visszajelzés, vagy konkrét történet érkezett már hozzánk.

RM: A csapatban mindannyian a Pilvakeren kívül is tevékenykedtek különböző projektekben, tehát rutinos előadónak számítotok. De nagy magyar költők verseit átdolgozni azért mégis mindannyiotoknak újdonság volt. Kihívást jelentett/ jelent számotokra ez a feladat?

Deego: Ez mindig nagy kihívás. Bennem mindig van egyfajta félelem, hiszen belenyúlok, alakítok, vagy éppen hozzáteszek mindenki által ismert alapművekhez. Mindig próbálom az átérzés, beleérzés metodikáját alkalmazni – a sokak által már csak sóhajtással konstatált – ’vajon mire gondolhatott a költő’ módszert alkalmazva. A koncepció adott a daloknál, ha azt nem érezném magaménak, vagy valamelyik átiratot nem tudnám a magam elvárásainak megfelelően interpretálni, akkor saját döntésemre nem szerepelnék a dalban.

RM: Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára című verse az egyik idei újdonság. Mi alapján választjátok ki a feldolgozandó műveket?

Deego: Erre Takács Ákos és Szabó Simon, a rendező tudnának válaszolni, ők választják ki ugyanis az újdonságokat, mi úgymond meglepetésként kapjuk a verseket.

RM: Ha már szóba került a Petőfi átirat, beszéljünk kicsit az idei előadásokról. Idén jubiláltok. Készültök valami különlegességre, meglepetésre az ötödik évforduló alkalmából?

Deego: Ahogyan minden évben, egy még profibb, még tartalmasabb, még érdekesebb előadással. Idén már három új dal debütált, az Egy gondolat bánt engemet, az előbb említett Befordultam a konyhára és az Egy életünk, egy halálunk, de természetesen tartogatunk még meglepetéseket az előadásra is. A vizuált egyébként még mi sem láttuk, mindig az Erkeles próbákon szembesülünk ezekkel…mindig nagy élmény.

 

 

RM: Az évek alatt biztosan rengeteg visszajelzést kaptatok az előadásról és a dalokról is. Mire vagytok a legbüszkébbek?

Deego: Nagy a felelősség az előadókon, hiszen hazánk identitását meghatározó remekművekhez nyúlunk hozzá, így nagyon kell figyelnünk arra, hogy a feldolgozás a vers státuszához méltó legyen, mégis egy új, a fiatalokhoz szóló színezetet adjunk neki. A visszajelzésekből viszont egyértelműen az szűrhető le, hogy sikerült megtalálnunk ezt az egyensúlyt, megnyugtató, hogy célba talál az, amit az ember át szeretne adni. Mindig is úgy éltem meg az egész pilvakeresdit, hogyha már egy kicsit is közelebb hozza ez a fiatalokat az irodalomhoz, a versekhez vagy akár a könyvek/olvasás szeretetéhez, akkor már megérte.

RM: Hogyan képzelitek el a Pilvaker jövőjét?

Deego: Remélem, hogy még érdekesebb, még meglepőbb fúziókat sikerül megvalósítani, hiszen a Pilvaker máris többről szól, mint aminek eredetileg indult. Különböző zenei stílusokat összeolvasztó, merészebb, folyamatosan megújuló, egyfajta közösségkovácsoló, kulturális misszió ez. Ezen gondolom páran mosolyognak, de aki már részt vett valamelyik Erkel Színházas előadáson, az tudja, milyen az egyedi, utánozhatatlan, libabőrös Pilvaker-hangulat… Számomra szerelemgyerek lett az évek alatt, a remek csapatnak, a sok kreatív embernek, nagyszerű zenésznek és elsősorban a hangulatnak köszönhetően.

RM: Mit jelent neked március 15?

Deego: Gyerekkoromban március 15. egy kötelező megemlékezés volt, ahol nem feltétlenül tudta mindenki, hogy miért is, vagy miről emlékezünk meg. Ha húzhatok egy merészebb párhuzamot, akkor ahogyan a Szabadságharc a társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója volt, úgy a Pilvaker nagyban megreformálta az arra történő megemlékezést.  

 

Szerző: Kiaser Vivien

Fotó: Red Lemon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top