Close

Francia elnökválasztás – Fillon kampányigazgatója is lemondott

Patrick Stefanini és Francois Fillon. Fotó: telesurtv.net

Francois Fillon kampányigazgatója, Patrick Stefanini is benyújtotta a lemondását, és jövő héttől Vincent Chriqui veszi át a helyét – közölte péntek este az 51 nap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének stábja.

A közlemény szerint Patrick Stefanini péntek reggel nyújtotta be lemondását Francois Fillonnak, aki azt elfogadta. A kampányigazgató hétfő reggel adja át a helyét.
A Le Journal du Dimanche című hetilap internetes oldalán közzétette a kampányigazgató lemondó levelét, amelyben az sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a családtagjai feltételezett fiktív parlamenti állásai miatt ügyészségi eljárás alá került Fillon nem lép vissza az elnökjelöltségtől, ahogy azt ő is tanácsolta neki.
„Szinte semmi sem maradt a munkánk gyümölcséből, azaz a jobboldal és a centrum összefogásából a jelöltséged mögött. A vereséged az első fordulóban már nem kizárt. Nem vagyok hajlandó vállalni ezt a perspektívát” – írta a kampányigazgató.
Patrick Stefanini a levélben utalt arra is, hogy a jobboldali politikusok sora hagyják el a kampánystábot, amióta Fillon maga jelentette be, hogy vádemelés céljából március 15-re beidézték a vizsgálóbírók. Politikustársai elsősorban azt kifogásolják, hogy január 26-án a legnézettebb tévéhíradó élő adásában Fillon maga ígérte meg, hogy amennyiben eljárás indul ellene, visszalép az elnökjelöltségtől, ezért a jobboldal hitelessége múlik az adott szaván. Szerdán viszont már azt mondta: meg fog jelenni az idézésen, de „nem enged, nem lép vissza”. A jelölt „politikai gyilkosságnak” nevezte az ellene folyó eljárást, és ismét tagadta a vádakat.
A Libération című baloldali napilap számlálója (http://www.liberation.fr/apps/2017/03/compteur-lacheurs-fillon/) szerint percről perce nő a Fillonnal szerda óta szembeforduló jobboldali képviselők száma, amely péntek este 9 órára elérte a 139-et.
„Ne hagyjátok, hogy elvegyék tőletek a választást, ellenállásra kérlek titeket, sőt még többre, kérlek, hogy gyertek velem!” – mondta Francois Fillon a Twitteren péntek este közzétett videóban, amelyben arra kéri híveit, hogy „nagy számban” vegyenek részt a vasárnapi támogató nagygyűlésen. A részvétel mutathatja meg, hogy Fillonnak sikerül-e mozgósítania választóit. A rendezvényre mintegy 50 ezer embert várnak a szervezők, akik a francia hírtelevízió tudósításai szerint buszokkal szállítják vidékről Párizsba a jelölt mellett kiálló aktivistákat.
Közben egy ellentüntetés is szerveződik a közösségi oldalakon a „képviselői korrupció, valamint a nép, az igazságszolgáltatás és a sajtó elleni támadások” ellen a terrorizmusellenes megmozdulások helyszínének is számító párizsi République (Köztársaság) téren.
A két tüntetésre egy időben kerül sor vasárnap délután 3 órakor.
Az Odoxa közvélemény-kutató intézet által a France2 közszolgálati televízió megbízásából készített pénteki felmérés szerint a függetlenként induló Emmanuel Macron 27 százalékkal átvette a vezetést a második helyre szorult Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke előtt, aki 25,5 százalékot érne el az első fordulóban, ha azt most tartanák, míg a botrány egy hónappal ezelőtti kirobbanásáig a nagy favoritnak számító Francois Fillon már csak 19 százalékra számíthat, és nem jutna be a második fordulóba.
Amennyiben viszont Fillon visszalépne és a novemberi jobboldali előválasztás második helyén végzett Alain Juppé venné át a helyét, akkor a jelenlegi állás szerint Juppé 26,5 százalékot kaphatna az első fordulóban, és a 25 százalékot elérő Macronnal együtt jutna be a második fordulóba, míg Marine Le Pen 24 százalékkal a harmadik helyen végezne.

MTI
Venczel Katalin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top