Close

Veronai buszbaleset – Orvosigazgató: pénteken egyeztetnek az egyik sérült hazaszállításáról

Budapest, 2017. február 8. Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója sajtótájékoztatót tart az olaszországi buszbaleset egyik Veronában ápolt sérültjének hazaszállításáról a budapesti Honvédkórházban 2017. február 8-án. A tájékoztatón elhangzott, hogy február 10-én egyeztetnek a baleset egyik sérültjének hazaszállításáról; ő az a 30 év körüli férfi, akit február 7-én felébresztettek a kómából. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Pénteken egyeztetnek az olaszországi buszbaleset egyik Veronában ápolt sérültjének hazaszállításáról; ő az a 30 év körüli férfi, akit kedden felébresztettek a kómából – közölte Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója szerdán újságírókkal Budapesten.

Elmondta: a sérültet várhatóan a jövő héten szállíthatják haza. Hozzátette, állapota javult, és a szüleivel is tudott kommunikálni. Műtétet hajtottak rajta végre, de állapota megengedi, hogy tervezzék a hazaszállítását.
Tamás Róbert beszámolt arról is, hogy kedden a Honvédkórházban jelenleg ápolt két beteg – egy 50 év körüli nő, valamint egy 50 év körüli férfi – beavatkozáson esett át, a következő napokban dől el, hogy szükség lesz-e továbbiakra.
A veronai buszbaleset Honvédkórházba került négy sérültje közül ketten múlt hétfőn hagyhatták el az intézményt. Ők azok a sérültek, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, a másik csuklótörést szenvedett. Utóbbival kapcsolatban az orvosigazgató szerdán azt mondta: a sérültet járóbetegként kezelik, esetében is később dől el, hogy az égési sérülése miatt szükséges-e újabb beavatkozás.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A halálos áldozatok földi maradványait szombaton szállították haza.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top