Close

Trump: Washington a NATO-tagállamok pénzügyi hozzájárulásának maradéktalan teljesítését kéri

Fotó: dailymail.com

Az Egyesült Államok annyit kér valamennyi NATO-tagországtól, hogy teljes egészében teljesítse pénzügyi hozzájárulását a szövetséghez – mondta hétfőn Tampában tartott beszédében Donald Trump amerikai elnök.

Az elnök az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának tampai légitámaszpontján tett látogatást, majd ennek végeztével beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok változatlanul erőteljesen támogatja a NATO-t. Hozzátette azonban, hogy az észak-atlanti szövetség tagországainak eleget kell tenniük kötelezettségeiknek.
„Csak annyit kérünk valamennyi NATO-tagtól, hogy teljes egészében teljesítse pénzügyi hozzájárulását a szövetséghez, sokan ugyanis ezt eddig nem tették meg” – fogalmazott.
A beszédben Donald Trump kitért az iszlamista terrorizmus elleni harc fontosságára, és éppen az Európában gyakori terrorista akciókkal példálódzott. Leszögezte: a radikális iszlamista terrorizmust az Egyesült Államok a szövetségeseivel együtt legyőzi majd.
„Nem hagyjuk, hogy ez gyökeret verjen a mi országunkban” – szögezte le. Az elnök hangsúlyozta: „Egységes üzenetet küldünk a halál és a pusztulás erőinek, mégpedig azt, hogy Amerika és szövetségesei győzedelmeskednek majd”.
Trump elnök utalt a Bostonban, San Bernardinóban és Orlandóban elkövetett terrorakciókra, ezzel kapcsolatosan azt mondta: az iszlamista terroristák eltökéltek abban, hogy ismét lecsapjanak az Egyesült Államokban, mint ahogyan teszik azt Európában is. Úgy fogalmazott: egyes támadásokról a médiában „még csak említést sem tesznek”.
Egyes meg nem nevezett, általa „nagyon tisztességtelennek” minősített médiumokat hibáztatott amiatt, hogy nem akarnak foglalkozni ezzel a kérdéssel. A hét országot érintő, átmeneti beutazási tilalomról szóló elnöki rendeletéről – amelyet pillanatnyilag egy szövetségi bíró felfüggesztett – közvetlenül nem szólt, de leszögezte, hogy megvédi majd az országot azoktól, akik „tönkre akarják tenni”.
Trump beszédben megígérte a szerinte legyengült amerikai haderő fejlesztését is.
A beszéd előtt az elnök látogatást tett a McDill légibázison, és együtt ebédelt katonákkal. A légi bázis ad otthont az elsősorban a Közel-Keleten zajló folyamatokkal foglalkozó Középső Parancsnokságnak és az Egyesült Államok Különleges Hadműveletei Parancsnokságának.
Trump katonákkal tartott találkozóján részt vett Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője és Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó is.

MTI
Járai Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top