Close

Berlini merénylet – Továbbra is súlyos 12 sebesült állapota, félszáznál is több ember szorult kórházi ápolásra

Fotó: bbc.com

Továbbra is súlyos állapotban van a hétfői berlini merénylet 12 sebesültje. A csütörtökön összesített adatok szerint félszáznál is több embert kellett ellátni a német főváros kórházaiban a terrortámadás miatt.

Az eddigi hivatalos adatok 45 sebesültről szóltak, a berlini kórházak és klinikák adatainak új összesítése szerint azonban 56 embert kellett ellátni.
Harminc sebesültet időközben hazaengedtek, tizennégy embert könnyebb vagy közepes fokú sérülésekkel ápolnak, további tizenkét sebesült súlyos állapotban van.
A sebesültek között van olyan is, aki nem közvetlenül a merényletben, hanem a támadás után, segítségnyújtás közben szenvedett sérüléseket.
A halálos áldozatok száma nem változott, a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban elkövetett kamionos támadásban 12 ember vesztette életét, köztük a kamion eredeti, lengyel sofőrje, akit a nyomozás eddigi adatai szerint a tunéziai származású gyanúsított, Anis Amri lelőtt.
Az elgázolt 11 halálos áldozat közül hatan német állampolgárok, és van köztük egy-egy izraeli és olasz állampolgár. Három halálos áldozat állampolgárságáról három nappal a merénylet után még nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top