Georg Buchner Woyczek darabját láthatták azok akik vasárnap ellátogattak a budapesti Anyaszínházba. A színpadkép egyszerű, a rendezés feszes, pontos.
Rendező Menszátor Héresz Attila.
A szereposztás nagyon találó lett, hiteles figurák keltek életre a nézők közötti színpadi térben.
Maday Gábor megtalálta Woyczek szerepében az esetlen embert ebben a lelket tipró világban, elénk tárva annak zaklatott elméjét.
Már a puszta nézése is hátborzongató volt. Kemény és meghökkentő–egyszóval zseniális. Rendezés és színpadi játék teljes összhangja.
Nehéz szavakba önteni azokat a kérdéseket, melyekre a főhős választ keres, a lét helyett a nemlét tudatában, egyfajta heideggeri időiségben, Woyczeknek szembe ötlik már az elején, hogy senki nem tudja a pontos időt.
Milyen időre gondol? A fizikálisan mérhetőre, vagy az események időiségére? Esetleg saját idejével nincs tisztában?
Viszonya a léttel sem világos. A kapitánnyal való párbeszéd abszurd. Az egész darab az. A hasizom gyakorlatok alatt borsót etet vele a doktor, mely szintén az abszurdra kacsint. Kínok között tud csak étkezni is. Hangosan filozofál eközben.
A váltakozó időben élő főhős darabokra akarja szedni az időt. Kellékeket keres: akad számára borbély penge helyett kés, szakadt katona nadrág, gyerek pólyában. Rajta áll, él-e az abszurd lehetőségével. Hangokat hall:”szúrd le”.
Mikor Marie torkát elvágja, saját idejéből is kizökken, végül ziláltan fekszik mellé a tó vizébe.
Aki még nem érezte meg Woyczek nyomorát, mert nem látott még élő Woyczeket, annak el kell mennie e darabra. Idővel úgyis megemészti a látottakat.