Close

Ukrajnai kisebbség tiltakozik az oktatási jogok korlátozása ellen

ukrajnaoktatas

Beadványban fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és több ukrajnai nemzetiségi szervezet tiltakozásul az ukrán oktatási minisztérium által tervezett intézkedések ellen, amelyek alkotmányt sértve jelentős mértékben korlátoznák az Ukrajnában élő kisebbségek anyanyelvű oktatáshoz való alkotmányos jogait.

Az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentum szerint az ukrajnai nemzetiségi szervezetek aggasztónak tartják tárca intézkedéseit, amelyek szerintük a nemzeti kisebbségekhez tartozók anyanyelven történő oktatáshoz való alkotmányos jogainak a megsértésére irányulnak. Mint a beadványt jegyzők rámutatnak, az oktatási tárca hivatalos honlapján október 19-én jelent meg az a hír, amely szerint a minisztérium és civil aktivisták megállapodtak abban, hogy módosítják az oktatási törvénynek az oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyét. A lényegi változtatásokat tartalmazó törvénytervezetet az ukrán parlament első olvasatban már el is fogadta.
A beadvány aláírói emlékeztetnek arra, hogy az ukrán törvény vonatkozó szövegrészét, amely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozóknak szavatolt az anyanyelven történő oktatás az állami és az önkormányzati tulajdonban lévő tanintézetekben, úgy módosították törvénytervezetben, hogy a nemzetiségi tanulóknak csupán joguk van – vagyis nem garantált számukra – az anyanyelvű oktatáshoz az ukrán nyelv mellett, de csak azokon a helyeken, ahol az adott nemzeti kisebbség egy tömbben él. Ez gyakorlatilag kizárná a szórványban élőket a törvény hatálya alól.
A dokumentum szerzői szerint az oktatási minisztérium illetékesei a cselekedetükkel megsértik a nemzeti kisebbségekhez tartozó ukrán állampolgároknak az anyanyelvű oktatáshoz fűződő alkotmányos jogait, és – a többi között – Ukrajna által is aláírt és ratifikált több nemzetközi megállapodást, valamint kötelezettségvállalást.
A nemzetiségi szervezetek arra kérik Ukrajna elnökét, hogy éljen törvényi felhatalmazásával, tekintélyével, a törvénykezés folyamatát érintő politikai befolyásával, és akadályozza meg az oktatási törvény tervezett módosítását. Egyúttal emlékeztetik az államfőt egyebek mellett arra, hogy a jogszabály tervezett megváltoztatása sérti Ukrajna állampolgárainak alkotmányos és szabadságjogait, veszélyezteti az állam nemzetközi tekintélyét, kétségbe vonja az ország európai integrációs törekvéseinek az őszinteségét.

Forrás: MTI
Varga Béla tudósítása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top