Close

Ok-okozat, de számomra az utóbbi a kérdés

munkaközben ok

A pékszövetség is áfacsökkentést próbál kicsikarni a kormányból

pékek ok

A Magyar Pékszövetség az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését és tiszta piaci viszonyok megteremtését szorgalmazza a sütőiparban, annak érdekében, hogy a magyar pékségek jövedelmezően működhessenek, és elláthassák az embereket jó minőségű pékáruval  mondta Septe József, a szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.

péksütik ok

Emlékeztetett: a pékszövetség már korábban szerette volna elérni, hogy a kenyér áfája 5 százalékra csökkenjen a jelenlegi 18-ról; a kenyeret azonban nem sorolták az alapvető élelmiszerek közé, az ezzel kapcsolatos kormányzati tárgyalások le is zárultak.

kenyérhalom ok

választék ok

Az elnök elmondta: az országban működő mintegy ezer magyar pékségnek az utóbbi 5-8 évben szembe kell néznie a Magyarországon működő albán pékségek konkurenciájával. Ezek a szövetség szerint a működtetési szabályok „nagyvonalú” kezelésével  például a munka- és adóügyi előírások be nem tartásával  versenyelőnyhöz jutnak. Jelenleg Magyarországon 500-700 albán pékség működik.

pékség ok

Septe József kitért arra, hogy az ágazatot a szakemberhiány is sújtja, 2500-3000 pék hiányzik a szakmából. De sok kisegítő tevékenységet végző emberre is szükség volna, például betanított és segédmunkásokra. A Magyarországon végzett szakmunkások egy része külföldön helyezkedik el, Ausztriában, Németországban, Angliában, a belföldinél lényegesen jobb fizetésért.
Az elnök kiemelte: a szakma élőmunkaigénye nagy, azonban kicsi a jövedelmezősége.
A sütőipari vállalkozások nyeresége országos átlagban 1-2 százalék, ebből nem lehet fejleszteni  mutatott rá.

alapanyag ok

A pékszövetség elnöke szerint az ágazat fennmaradása érdekében fontolóra kell venni az áremelés lehetőségét. Azt mondta, a sütőiparban 2010 óta nem volt áremelés, mert a pékek nem tudták érvényesíteni a különböző költségek növekedését az árakban.

figaró ok

Forrás: MTI 2016. augusztus 04.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top