Close

Szaladjunk ki a Ligetbe!

városligeti társaság ok

Rendőrök szállták meg a Városligetet

ősszel ok

Elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet – közölte a Városliget Zrt. szerdán. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket.
Rendőrök szállták meg a Városligetet
Rendőrök és katasztrófavédők viszik le a Ligetvédők nevű civil mozgalom egyik aktivistáját az egyik épület tetejéről a városligeti Hungexpo irodaházaknál 2016. július 6-án. Az épületek bontását megkezdték, a hatóságok kiürítették a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt területet. (MTI)
A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát – írták.
A terület kiürítését szerda reggel elkezdték a hatóságok.

a liget ok

„Mint ismeretes, a romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes” – fogalmaztak.
A bontás ellen tiltakozó „Ligetvédők” csoportjának Facebook-oldalán szerda reggel azt írták, hogy több száz rendőr jelent meg a Városligetben, kiürítették a táborukat, ahol már csak azok az aktivisták vannak bent, akik „blokkolják magukat”.
A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte.
„Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek” – hangsúlyozta a cég a közleményben.
A Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal, „akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől” – írták, hozzátéve: a társaság továbbra is nyitott az egyeztetésre, ennek feltétele azonban a mostani jogellenes állapot megszüntetése.
Megjegyezték: a Hungexpo irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított, kerítéssel körbevett, tízezer négyzetméternyi területnek.
A bontással és területrendezéssel több mint hétezer négyzetméternyi parkfelületet újítanak fel és adnak vissza a Városliget látogatóinak, a bontási és építési munkálatok pedig nem járnak további fakivágásokkal – olvasható a közleményben.
Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes Ligetvédő aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket. Egy demonstráló információja szerint még két tiltakozó tartózkodik a kiürítendő területen.

fák a ligetben ok

Mintegy harminc tiltakozó ül a földön a kerítés előtt, számos érdeklődő sétál a környéken. A területen komoly a rendőri jelenlét, azonban jelenleg nincs érdemi akció, nyugodt a hangulat.
A BRFK azt írta a police.hu oldalon, hogy a rendőrség jegyzői felkérésre, a törvényi felszólításokat követően intézkedett a birtokvédelmi határozat végrehajtását elrendelő végzés alapján.
A végzés arról rendelkezik, hogy azzal szemben, aki a jegyzői felszólításra nem hagyja el az ingatlant, rendőri közreműködéssel kell eljárni.
A birtokvédelmi határozat végrehajtása során huszonhárman önként elhagyták a területet, tizenkét demonstrálót azonban a rendőrség vezetett ki. Senkit nem állítottak elő, tizenkét emberrel szemben viszont szabálysértési feljelentést tesznek – olvasható a közleményben.

varosliget madártávlat ok

Forrás: MTI

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top