Close

Simon Csaba korai győzelme a lóerők éjszakáján

si

A Lóerők éjszakája, amely fülledt és felhőtlen gumiégetést, valamint hatalmas csatákat ígér minden évben a drift szerelmeseinek. Most is valami hasonló készülődött, ám az áprilisi tréfát űző időjárás ezúttal elrontotta sokak örömét… Mégis volt egy csapat, és egy legény a gáton, aki mindenkinél boldogabban abszolválta a kurta-furcsa eseményt: a Simon MB Drift Team, és Simon Csaba.

„Az igazat megvallva, nem is tudom, mit mondjak. Felemás érzések kavarognak bennem, nagyon örülök a könnyen jött győzelemnek, ugyanakkor, mint mindenki más, én is a csata hevében szeretem, ha eldőlnek a dolgok. Most szerencsénk volt, és elégtételt jelent valamint boldoggá tesz, hogy Fortuna nem engedte el a kezünk. Minden versenyen, minden alkalommal a győzelem a cél, de olykor közbeszól a technika, a véletlen, és ez idáig szinte majd minden alkalommal a kárunkra történt. A mostani időjárásnak, és a szokatlan sikernek hála a táblázat élére lőttük magunkat, onnan várjuk a következő, Ausztriában rendezendő Pro fordulót. A gép szuperül ment, eleinte voltak kisebb problémáink a melegedéssel, de később sikerült orvosolni mindezt. A változékony körülményekre jól sikerült reagálni, nem volt gondom a tapadással. Összességében elégedett vagyok, csak a nézőket sajnálom, akik egy élménnyel lettek szegényebbek. A drift sötétben, és hatalmas füstben az igazán szívderítő látvány!” – zárta értékelését a kvalifikációs körével egyben futamgyőztes Simon Csaba.

 

A csapat Semi Pro kategóriájában idén a vártnál nehezebben boldoguló Kovács Róbertnek ezúttal sem jött ki igazán a lépés, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy betegség is hátráltatta, az edzéshiány mellett a Simon MB Drift Team fiatal tehetségét.

sim

„Nem most ért véget az idei pechsorozatom, a nehéz kezdés után hasonló volt a folytatás. A 12. helyre kvalifikáltam magam, majd utána a nyolcad döntők során egy szimpla taktikai hiba után sajnos azon nyomban sikerült is kipottyannom… Nálunk, a Semi Pro-ban még megtartották a kieséses kört is, amely alatt rendesen visszahűlt az aszfalt. Én a kvali alatt alkalmazott guminyomással mentem pályára, és ez hibának bizonyult, mivel teljesen elvesztettem a tapadást. Az első középdöntős, tsuisos köröm során emiatt rögtön megforogtam, de ekkor még szerencsém volt, hiszen a vetélytársam is ugyanígy járt. Azonban a második felvonásban sajnos már kiütközött, hogy ellenfelem közel ideális tapadással autózhatott, és szinte letolt a pályáról, így sajnos a továbbjutás és a verseny is elúszott. A technika alattam rendben volt, bár napközben komoly melegedéssel kellett számolni, lényegesen nem hátráltatott minket a dolog!” – tolmácsolta érzéseit Kovács Róbert.

 

Simon Anikó ezúttal nehezen tudott a versenyzésre koncentrálni, hiszen a pályán kívül is meg kellett küzdenie bizonyos feladatokkal, hiszen a fehér Bmw-t kergető hölgy egyben a Lóerők Éjszakájához kapcsolódó betétrendezvények szervezőjeként is tevékenykedett:

simi

„Az egész napos szervezkedés, rohangálás, és a mindössze kétórányi edzés után nekem most a részvétel volt a legfontosabb. Ezúttal a teljesítményem a középmezőnybe volt elég, de nagyon élveztem az autózást! Minden rendben volt a géppel, kis túlmelegedéssel és tapadási problémákkal azért meg kellett küzdenem nekem is. A változó körülmények kihívást jelentettek, a hol száraz, hol esős pálya a legtapasztaltabb pilótákat is próbára tette. Most örülünk Csabi első helyének, de nemsokára folytatódik a csapat Pro kategóriás szereplése, az ausztriai Greinbachba látogatunk, és igyekszünk majd ott is hasonlóan eredményesen szerepelni! Közben az én szervezői munkám sem ér véget, hiszen gőzerővel készülünk az augusztus 12.-től három napon át zajló HAJDÚSZOBOSZLÓI KAMIONOS TALÁLKOZÓRA!” – foglalta össze gondolatait Simon Anikó.

kamionos 2

 

Képek: Pintiracing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top