Close

Több mint kétezer éves ezüstpénzeket találtak Izraelben

israel jaffa port view

 

 

Több mint kétezer éves ezüstpénzeket találtak izraeli régészek egy ásatáson – értesült kedden a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Izrael közepén, a Modiin nevű város új lakónegyedének építkezése előtt a szokásos feltárások során a régészek egy kétezer évvel ezelőtti mezőgazdasági birtokot és mellette egy sziklahasadékban a Hasmóneus-uralkodók korából származó 16 darab 2150 éves ezüstpénzt találtak.
A szakemberek szerint a pénzek egy birtokon dolgozó zsidó tulajdonát képezhették, aki elrejtette őket. A ma Libanonhoz tartozó Türoszban készült ezüst pénzérméken az i. e. második és első században uralkodó VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó és bátyja, II. Démétriosz képmását örökítették meg.
Az ezüstkincs mellett az ásatás más részein bronzérméket is találtak, amelyeken a térségben i. e. 110-től 63-ig uralkodó zsidó Makkabeus-dinasztia tagjait, Júda, Jonatán, Johanán és Mátitjahu arcképét ábrázolták.
A régészek feltárták a korabeli mezőgazdasági birtok részeit: az egykori család tagjai a dombok tetejére olajfákat és szőlőt ültettek, a völgyekben gabonát termesztettek. Erről tanúskodik a környéken sziklákba vájt több tucat szőlőprés is.
A birtokon lévő lakóépület megerősített falai arra utalnak, hogy tartottak a környéken garázdálkodó vándoroktól. Az egykori lakók részt vehettek a rómaiak elleni első, i. sz. 66-ban kitört felkelésben, ugyanis valószínűleg a harcok miatt hatalmas kövekkel erősítették meg a külső falakat és föld alatti búvóhelyeket is építettek maguknak, amelyek egyikéhez egy rituális fürdőből vezetett a lejárat. A rituális fürdő, a mikve melletti rejtekhelyen az i. sz. 132-ben kitört Bar Kohba felkelés idejéből származó tárgyakat találtak.
A leleteket nem múzeumban helyezik el, hanem egy régészeti parkot fognak létrehozni számukra az új lakónegyed közepén – közölte a lappal az Izraeli Régészeti Hatóság.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top