Close

Illegális bevándorlás – Az olasz parti őrség félmillió emberéletet mentett meg az utóbbi 25 évben

bevando

Olaszország nyolcezer kilométer hosszú tengerpartját és félmillió négyzetkilométer területű felségvizét tartja folyamatos ellenőrzés alatt az olasz parti őrség, amely az utóbbi huszonöt évben félmillió embert mentett meg, az utóbbi két évben pedig többet minden korábbinál – mondta Filippo Marini, az olasz parti őrség országos szóvivője egy szerdán sugárzott tévéinterjúban.

Az 1865-ben alapított és a haditengerészethez tartozó parti őrség római operatív központja irányítja az Észak-Afrikából az olasz partok felé tartó migránscsoportok mentését. Az operatív központ az infrastrukturális és közlekedési minisztérium egyik épületegyüttesében működik: itt csöng a telefon, amikor a tengeren bajba jutott migránsok az emberkereskedőktől kapott telefonon segítséget kérnek. Az olasz parti őrség négyjegyű telefonszámát (1530) a migránsok fejből tudják.
„A legtöbb segélyhívás műholdas telefonon érkezik. A migránsok a Thuraya telefontársaság készülékeit használják, amelyeknek be tudjuk mérni a pontos földrajzi helyét. Máskor rádión keresztül adnak le segélyjelzést, vagy a bajba jutott vízi járművek közelében haladó más hajók vagy repülőgépek jelzik a vészhelyzetet. Amint azonosítottuk a mentésre váró hajó vagy csónak pozícióját, azonnal megindul a mentés” – mondta a szóvivő.
A római operatív központ falain sorakozó kivetítőkön a Földközi-tengeren mozgó összes vízi jármű valós időben nyomon követhető. Rádiófrekvenciás és műholdas helymeghatározó rendszereket alkalmaznak. „Minél gyorsabban be tudjuk mérni a segítségkérő csónak vagy hajó tartózkodási helyét, annál előbb tudjuk a helyszínre küldeni az arra haladó legközelebbi hajót; amikor mentésről van szó az idő a legjelentősebb tényező, hiszen nagyon rossz állagú vízi járműveken utazók segítéséről van szó, akik minél távolabb kerülnek a líbiai partokról, annál nagyobb veszélynek vannak kitéve, a kihűlés még nyáron is fenyegeti a vízbe kerülőket” – mondta.
A 11 ezer fős parti őrség hatáskörébe tartozik a nyolcezer kilométer hosszú olasz tengerpart, valamint az 500 ezer négyzetkilométeres olasz felségvíz, amelyet tizenöt szektorra osztva ellenőriz több mint háromszáz parancsnokság. Ha azonban mentésről van szó, a nemzetközi tengeri konvenciók értelmében nemzetközi és más felségvizeken is működhetnek: az olasz parti őrség a legmodernebb motorcsónakok, hajók, helikopterek és repülőgépek segítségével végzi a munkáját. Marini parancsnok a testület büszkeségének azokat a motorcsónakokat nevezte, amelyek nem tudnak elsüllyedni, mert ha felborulnak is, maguktól visszabillenek.
Szükség esetén az operatív központban dolgozók és az olasz kikötőkből mentésre induló egységek szünet nélkül dolgoznak, amiként május utolsó napjaiban történt, amikor egy hét alatt mintegy 14 ezer embert mentettek ki a tengerből, többségüket líbiai vizeken. A parti őrségnek a migránsokat a dél-olaszországi partokra szállító hajóit minden egyes csoport után fertőtlenítik.
Év eleje óta több mint háromszáz hajónak és csónaknak siettek a segítségére, és 47 ezer embert mentettek meg az olasz parti őrség irányításával.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top