Close

Idén is a nagyváradi várban tartják a Szent László Napokat

Fotó: szentlaszlonapok.ro

Idén is a nagyváradi várban tartják júniusban a kilenc naposra bővült Szent László Napokat – jelentették be csütörtökön a szervezők.

A nagyváradi magyar napokat szervező Szent László Egyesületnek az erdélyi város önkormányzata a várban irodát is biztosított, amelyet csütörtökön avattak fel. A június 18-26. között negyedik alkalommal megszervezett fesztivál szlogenje: Visszavár a vár.
Bihar megye legjelentősebb késő középkori és kora újkori műemlékét nemrég újították fel. Tavaly tartották először a várban a magyar napokat. A szervezők elmondták, hogy az idén sokkal nagyobb tér áll a résztvevők rendelkezésére, hiszen tavaly a felújítás miatt a várudvar egy része le volt zárva.
Június 19-én megszervezik a Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű 40 kilométeres kerékpártúrát, amelyre minél több nagyváradi családot várnak. Ennek célja felhívni a figyelmet a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára. A túrával a Magyarországon, a határ mentén élők körében is népszerűsíteni akarják Nagyvárad egyik legnagyobb kulturális eseményét.
Önkéntesek részvételével rendbe teszik a Rulikowsky-temető sírjait, és szervezett sétát szerveznek a sírkertben, hogy az érdeklődők megtudják, hol nyugszanak a Nagyváradhoz kötődő híres személyiségek.
A Szent László Napokon kézműves vásár, honfoglalás kori jurta, solymászbemutató, örömfőzés és várlátogatás is lesz. A fesztivál programja szerint Nagyváradon fellép a Pribojszki Mátyás Band, a Milagro Santana Tribute Band, az Ismerős Arcok, a Republic, az Intim Torna Illegál, majd a fesztivál záróestjén Koncz Zsuzsa ad koncertet.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top