Close

Az erdélyi magyarság jogsérelmeivel is foglalkozik az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentése

Fotó: romaniajournal.ro

Az erdélyi magyarság jogsérelmeire is kitér az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló emberi jogi jelentése, erről azonban az ország közvéleményének nagy része nem szerezhetett tudomást, hiszen a dokumentumot ismertető román hírforrások alig, vagy egyáltalán nem említik annak magyar vonatkozásait.

Az amerikai külügyminisztérium szerdán hozta nyilvánosságra 2015-ről szóló éves országjelentéseit arról, miképpen érvényesülnek az emberi jogok a világ csaknem 200 államában. A bukaresti médiában a Romániának szentelt több negyvven oldalból azokat az észrevételeket idézték, amelyek a romákat érő diszkriminációt, a fogvatartottak elleni rendőri erőszak, a szexuális kisebbségeket ért hátrányos megkülönböztetést és az állami szintű korrupciót tették szóvá.
A magyar nyelvű kolozsvári Maszol.ro hírportál azonban részletesen beszámolt arról, hogy magyar nyelv hivatalos használatának tiltása, a kétnyelvű helységnévtáblák hiánya, az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem alapításának elutasítása, a székely zászló és egyéb székelyföldi szimbólumok kriminalizálása, a csángóföldi magyarórák akadályoztatása, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedése is megjelenik abban a néhány bekezdésben, amelyet az erdélyi magyarságnak szentelt az amerikai külügyminisztérium jelentése.
Az internetes lap kiemelte, hogy a jelentésnek ez a része a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) dokumentációjára alapozva készült. A jelentés szövege egyébként nem használ elmarasztaló szófordulatokat, hanem azt sorolja fel, mire „panaszkodnak” az erdélyi magyarság képviselői. A dokumentum egyebek közt azt is megemlíti: a marosvásárhelyi hatóságok elutasították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azon igényét, hogy tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján felvonulással emlékezzen meg a székely vértanúkról.
Az RMDSZ csütörtöki hírlevelében azt hangsúlyozta, hogy az amerikai emberi jogi jelentés az RMDSZ tájékoztatására is alapozott. „
„Külpolitikai sikerünkként tarthatjuk számon azt a jelentést, amelyben az amerikai külügyminisztérium a romániai magyarság jogaira is kitér. Az RMDSZ tavalyi washingtoni látogatásán ismertette azokat a közösséget érintő jogtiprásokat, amelyeket az emberjogi dokumentum felsorol. Örvendünk, hogy mondottaink nyomatékot nyertek egy fontos dokumentum révén, hogy nemcsak az ország előnyös geopolitikai helyzete számít, hanem a kisebbségi ügyeket is biztonsági tényezőknek tekinti az Egyesült Államok” – idézte a hírlevél Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
A szövetségi elnök méltányolta azt, hogy az USA külügyminisztériuma kiemelten figyel a kisebbségi jogokra, ugyanakkor megköszönte a washingtoni Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF) azt, hogy elősegíti a magyarság ügyeinek amerikai napirenden tartását.

http://www.state.gov/documents/organization/253103.pdf

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top