Close

Tevecsikó született a debreceni állatkertben

Debrecen, 2016. március 30. Kétpúpú tevecsikó anyja mellett a Debreceni Állat- és Növénykertben 2016. március 30-án. A húsvétvasárnap született kis csődör a szülők hatodik csikója, amely már születése napján lábra állt és kicsit bizonytalan léptekkel járkált is anyja körül a kifutóban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kétpúpú tevecsikó született húsvét vasárnap a debreceni állatkertben – közölte a park igazgatója kedden az MTI-vel.

Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a kanca egészséges és szépen fejlett csikónak adott életet. A kis teve már születése napján állt és kicsit bizonytalan léptekkel járkált is anyja körül a kifutóban.

A kétpúpú tevék 12-13 hónapos vemhességi időt követően hozzák világra utódukat. A csikó születésekor 36-40 kilogramm, a kanca akár 18 hónapig is szoptathatja. A természetben a csikó 3-5 éves koráig – ivarérettségének eléréséig – anyjával marad. A kétpúpú tevék várható élettartama 20-30 év, de akár 50 évig is elélhetnek – magyarázta a szakember.
A Debrecenben született kis csődör a szülők hatodik csikója, és nagy figyelemmel kísérik minden mozdulatát. A látogatók a kifutójában már láthatják a kert legifjabb lakóját – jegyezte meg Nagy Gergely Sándor.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top