Close

Női röplabda Közép-európai Liga – Első nemzetközi sikerére készül a Békéscsaba

roplabda

A Békéscsaba női röplabdacsapata a végső győzelem reményében és esélyével lép pályára a Közép-európai Liga négyes döntőjében, amelyet pénteken és szombaton rendeznek Mariborban.

Az 1994 óta létező regionális nemzetközi kupasorozatot 1995-ben és 1996-ban az Eger, 2000-ben a Nyíregyháza nyerte, a Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) megalakulása és a liga 2007-es újjáéledése óta viszont egyetlen magyar csapat sem jutott a legjobb négy közé.
A hazai NB I és a Közép-európai Liga alapszakaszát, valamint a Magyar Kupát is veretlenül megnyerő Békéscsaba a péntek esti elődöntőben a Vasassal találkozik. A fővárosiak négy külföldi játékosából kettő sérüléssel bajlódik, és a felépülése után ismét egészséges Szombathelyi Szandra, Vacsi Evelin, illetve Pekárik Eszter sincs még tökéletes állapotban. A műtéte után lábadozó Lévai Vivien biztosan nem léphet pályára.
Az M4 Sport állandó szakértője, Nyári Sándor az MTI megkeresésére úgy vélekedett: Jókay Zoltán vezetőedzőnek bizonyára nem lesz könnyű összeállítania a legjobb kezdőhatosát, mert el kell döntenie, hogy a nemzetközi porondon akarnak-e jól szerepelni, vagy a magyar bajnokság rájátszására való felkészülés egyik állomásaként tekint a négyes döntőre.
„Szakmailag nem lenne indokolt kihegyezni a Vasas formáját a maribori tornára” – vélekedett Nyári.
A két magyar és a két szlovén együttest is jól ismerő szakkommentátor kiemelte: az ellenfelek is elismerik, hogy a Békéscsabával a finálé esélyeseként kell számolni.
„A viharsarkiak vitán felül favoritnak számítanak, nagy meglepetés lenne, ha nem jutnának a szombati döntőbe. A végső sikerre is van esélyük, mert a kezdőcsapatuk rendkívül erős, bár a cseresoruk eléggé rövid, de nem lesz könnyű dolguk Mariborban. Bár veretlenek, ám a sorozatok nem tartanak örökké… Akkor válik igazán jó csapattá a Békéscsaba, ha az első kisiklást is jól kezeli majd” – magyarázta a négyszeres magyar bajnok edző.
Nyári szerint az elődöntő másik ágán „a két nagyon jó képességű szlovén együttes találkozóján a hazai pálya és a sokkal egységesebb csapatjáték a címvédő Maribor mellett szól. A Calcit Ljubljanában viszont néhány kivételes képességű röplabdázó szerepel, akik bármelyik meccset képesek eldönteni”.

A program:
————–
péntek:
elődöntő:
Nova KBM Branik Maribor (szlovén)-OK Calcit Ljubljana (szlovén) 17.00
Linamar Békéscsabai RSE-Vasas Óbuda 20.00
szombat:
a 3. helyért 16.00
döntő 19.00

MTI 2016. március 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top