Close

MMA-pályázatok az 1956-os forradalom és szabadságharcról

forr

A Magyar Művészeti Akadémia két pályázaton is várja az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódó művészeti alkotásokat – mondta Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Mint elhangzott, a jogi és magánszemélyek, alkotói közösségek, civil szervezetek számára 200 millió forintos keretösszeggel kiírt pályázat az irodalom terén például író-olvasó találkozókra, rendhagyó irodalomórák megtartására adható be. A színházművészetben a forradalom eseményeihez kapcsolódó tánc-, zenés és prózai produkciókat várnak, akárcsak a zenei alkotások esetében.
Pályázatonként 300 ezer forinttól 1 millióig terjedhet a támogatási összeg, az anyagokat a különböző művészeti kategóriákban egy háromfős bizottság bírálja el. A beküldési határidő március 31. – mondta Kucsera Tamás Gergely.
A főtitkár kitért arra, hogy az MMA egy másik pályázatot is kiírt 1956 hatvanadik évfordulója apropóján, célzottan a 40 év alatti alkotók számára. Itt a keretösszeg 15,7 millió forint, a pályázat célja pedig az, hogy a művészek új alkotásokkal a jelenkor felől reflektáljanak a forradalom és szabadságharc szellemiségére. A beküldési határidő ennél a pályázatnál április 10.

MTI 2016. március 9.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top