Close

EU-török csúcs – Kormányszóvivő: mindenkinek érdeke a megegyezés

eut

A kormányszóvivő szerint a tárgyalások minden résztvevőjének, így Magyarországnak is érdeke, hogy megegyezés szülessen Törökországgal, csak az nem mindegy, hogy milyen feltételekkel.

Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában az előző napi rendkívüli brüsszeli migrációs csúcstalálkozóról azt mondta, azon olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyek meghatározzák a következő generációk életét. Az egyeztetésen új javaslatok is előkerültek, Orbán Viktor miniszterelnök azonban élesen ellenzi azt az elképzelést, amely szerint Törökországból embereket kellene behozni Európába – tette hozzá.
A kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy rengeteg tisztázatlan kérdése van a török-európai megállapodásnak, és sokat kell még dolgozni, hogy az olyan formát öltsön, ami mindenki számára elfogadható.
Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy különböző vélemények állnak szemben egymással: míg Szlovákia Magyarország pártján áll, addig Görögország álláspontja ellentétes.
Orbán Viktor azt mondta a csúcstalálkozót követően kedd hajnalban, hogy vége van annak az időnek, amikor ellenőrzés nélkül lehetett a nyugat-balkáni útvonalon közlekedni. Az uniós vezetők döntöttek: le kell zárni az embercsempész útvonalakat, ami azt jelenti, hogy a határokon is helyre kell állítani a rendet – fűzte hozzá.

MTI 2016. március 8.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top