Close

Észak-Koreát el kell lehetetleníteni

kr

Yun Byung-se, Dél-Korea külügyminisztere aggodalmát fejezte ki északi szomszédjának agresszív katonai tevékenysége és az országban uralkodó emberi jogi állapotok miatt Genfben.

A külügyminiszter a Fegyverzetcsökkentési Konferencián panaszolta Észak-Korea aktív fegyverkezését. „Ez az első állam, amely nukleáris teszteket végzett ebben az évszázadban; négy próbarobbantást végeztek és hat nagy hatósugarú rakétát indított el az elmúlt tíz évben, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait és a nemzetközi normákat fenyegetve”.

Byung-se a valaha bevetett legerősebb nem-katonai szankciókat várja a Tanácstól, hogy Észak-Koreának elmenjen a kedve a jelenleg is zajló nukleáris fejlesztésektől. Nagy veszélyt jelent, hogy Phenjan szándékában is áll a csapásmérő eszközöket bevetni déli szomszédja ellen. Ahogy a külügyminiszter fogalmazott, „a világ egyetlen országa sincs biztonságban Észak-Korea nukleáris és rakétás hadüzenete elől. Hovatovább, mindannyian Phenjan nukleáris Damoklész-kardja alatt élünk, ami közvetlenül a fejünk felett leng.”

Az atomfegyver-mentes világ építésének példáját Kazahsztánból hozta, ahol 1991-ben, a függetlenné válás után azonnal be lett zárva a nukleáris kísérletek egyik fő helyének számított szemipalatinszki tesztközpont.

Az Emberi Jogi Tanácsban is felszólalt Byung-se, főleg a háborús helyzetben elkövetett szexuális bűncselekmények témájában. Emellett természetesen itt is szóba került Észak-Korea, mely „kézzel foghatóan megbukott abban, hogy megvédje állampolgárait az emberiség elleni bűncselekményektől”, beleértve a kényszermunkát is.

Molnár Gergő István

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top