Close

Déry Tibor – Makk Károly: Szerelem

szerelem

ősbemutató
Déry Tibor művei nyomán, Makk Károly azonos című filmje alapján a színpadi változatot Kovács Krisztina készítette.

A kortárs irodalom remekeinek bemutatása mellett mindig is feladatunknak éreztük, hogy a 20. század klasszikusait is felidézzük. Ennek jegyében állítjuk színpadra Makk Károly legendás filmjét, az 1971-ben készült Szerelem című alkotást. A forgatókönyv Déry Tibor két megrendítő írása, a Szerelem és a Két asszony című novellák alapján készült. A Szerelem egy börtönből szabaduló férfi hazaútját, első boldog, ugyanakkor szorongásokkal és rettegésekkel teli szabad óráit írja le. A Két asszony pedig egy politikai fogoly otthon maradt szeretteinek fájdalmas kálváriáját és mindennapi küszködését írja le.
Az ötvenes években János politikai okokból börtönbe kerül. Tanárnőként dolgozó fiatal felesége, Luca hűségesen várja férjét, miközben anyósa előtt titkolja az igazságot, és elhiteti vele, hogy János Amerikába utazott filmet forgatni. Luca, hogy fenntartsa ezt a mesét, és életben tartsa beteg anyósát, színes történeteket talál ki, és hosszú, kalandos leveleket ír a nemlétező amerikai filmforgatásról, miközben a hétköznapok már egyre pokolibbak, egyre elviselhetetlenebbek a számára.
Makk Károly filmjében három csodálatos színészóriás: Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván játszották a főszerepeket megrendítő hitelességgel. A film és a novellák valóságháttere, hogy Déry Tibor és Darvas Iván az ötvenes években mindketten börtönbe kerültek: Déry 9 évig, míg Darvas 22 hónapig volt jogtalanul bebörtönözve.
A két novella és a film megmutatja, hogy az emberi szeretet, a másikba vetett hűség és bizalom mindent túlél, és azt nem kezdheti ki semmiféle hazugság vagy bármilyen politikai rendszer elnyomása.
„A Szerelem nem korszakalkotó, hanem korszakváltó mű.” (Gelencsér András)

Szereplők:
Luca: Pető Kata
Öregasszony: Molnár Piroska
Irén/Anya: Spolarics Andrea
János: Őze Áron
Erzsi: Erdélyi Timea
Orvos/Tanár/Takács/Feri: Sütő András

Művészeti konzultáns: Makk Károly
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Dramaturg: Kovács Krisztina
Rendező: Léner András

Bemutató: 2016. március 10.

A program az NKA támogatásával valósult meg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top