Close

KSH: januárban 0,9 százalék volt az infláció

inflacio

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, decemberhez képest 0,1 százalékkal mérséklődtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A januári adat jelentősen elmarad az elemzők 1,2 százalékos várakozásától.
A legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak egy hónap alatt, egy év alatt pedig 3,5 százalékkal. Ezen belül a dohányáruk 5,0, a töményitalok 5,6, míg a bor 2,3, a sörök viszont csak 0,2 százalékkal drágultak.
Az üzemanyagok ára jelentősen csökkent, a múlt hónapban 4,2 egy év alatt 5,4 százalékkal.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a sertés tőkehús áfacsökkentésének köszönhetően decemberhez képest lassult az élelmiszerárak emelkedésének üteme, 2,2-ről 1,4 százalékra éves összevetésben. A ruházkodási cikkek 0,1 százalékkal drágultak egy év alatt, decemberhez képest 3,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni értük, elsősorban a kiárusítások miatt – ismertette.
Az éves maginfláció szezonálisan kiigazított értéke 1,5 százalékra emelkedett a decemberi 1,4 százalékról. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított infláció 1,2 százalékos volt januárban, decemberhez képest 0,1 százalékos növekedést jelzett a mutató. Decemberhez képest az élelmiszerek 0,4, százalékkal drágultak. A sertéshús ára 15,3 százalékkal esett vissza januárban az áfacsökkentés hatására, a párizsi, a kolbász ára 2,4, a tejé 0,8 százalékkal volt alacsonyabb. Az élelmiszereken belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ára 6,7, a cukoré 1,9, a liszté 1,5, az étolajé 1,1 százalékkal emelkedett.
A szolgáltatások ára 0,3, a tartós fogyasztási cikkeké 0,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest januárban.
Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek 1,4 százalékkal drágultak, ezen belül a sertéshús ára 17,2, a tejé 9,9, a sajté 6,9 százalékkal mérséklődött januárban. Az idényáras élelmiszerek ára 22,8, a cukoré 13,2, az étolajé 12,5 százalékkal nőtt.
A háztartási energia ára átlagosan 0,2 százalékkal, ezen belül a palackos gázé 13,0 százalékkal csökkent.
A tartós fogyasztási cikkek 2,0 százalékkal drágultak, ezen belül a használt személygépkocsik 7,3, az újak 3,0 százalékkal kerültek többe, de a televízió 2,7, a számítógépek és fényképezőgépek 4,0 százalékkal olcsóbbak lettek.
A szolgáltatások 1,3 százalékkal drágultak az egy évvel korábbihoz képest. A telefon és internet 1,9, a postai szolgáltatások 2,4, az egészségügyi szolgáltatások 2,2 százalékkal drágultak, a külföldi üdülés 11,7 százalékkal került többe.

MTI 2016. február 11.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top