Close

Újra indul a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő

nemzetivetelkedo

A tavalyi nagy siker után ismét meghirdeti a Nemzeti Színház a középiskolásoknak szóló internetes vetélkedőjét. A tavalyihoz hasonlóan idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló, négyfős csapatok és felkészítő tanáruk jelentkezhetnek a versenyre, 2016. február 28-ig. A vetélkedő négy fordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell majd beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzetiben zajlik majd, 2016. júniusában. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty műve, a Csongor és Tünde.

A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve, de nem kizárólagosan a Csongor és Tünde előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy éppen a facebook) használatát. A vetélkedő zsűrijét idén a Nemzeti Színház művészei: Bánsági Ildikó és Blaskó Péter Kossuth-díjas színművészek és Bakos-Kiss Gábor színművész valamint A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója alkotják.
A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyernek majd, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül” a Nemzeti Színház: próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal.

A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor publikálja a Nemzeti.

A vetélkedőről minden tudnivalót a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon lehet megtudni.

Forrás: Nemzeti Színház

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top