Close

Zikaláz – ÁNTSZ: Magyarországon nem várható széles körű járvány

zika

Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen – mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a zikavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A szervezet becslései szerint az idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Kedden bejelentették, hogy egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás (kóros kisfejűséget jelentő) esetek száma Brazíliában. Már a múlt héten bejelentették, hogy Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Az ottani egészségügyi minisztérium adatai szerint a dél-amerikai országban eddig már 4783 ilyen esetet regisztráltak, amely a zikavírust – akárcsak a sárgaláz, a dengue láz és a chikungunya láz kórokozóját – terjesztő egyiptomi csípőszúnyognak (Aedes aegypti) tulajdonítható. Azóta 76 halálesetet jegyeztek az egészségügyi hatóságok, ebbe beletartoznak az életüket vesztő kóros újszülöttek és a spontán vetéléssel elpusztult magzatok, akik fertőzött anyjukon keresztül betegedtek meg.
Kedden a texasi egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy az egyesült államokbeli Dallasban az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt.
Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán viszont kiemelte: a vírus terjesztéséért felelős szúnyog Európában nem jellemző, Magyarországon egyáltalán nem fordul elő. Az emberről-emberre terjedés veszélye kapcsán pedig elmondta: az már a mostani dél-amerikai elterjedés előtt, évek óta ismert volt, hogy szexuális úton is átadható a vírus. Már korábban is előfordult, hogy valaki zikavírussal fertőzött területen, például Afrikában járt és Európába visszatérve megfertőzte házastársát. Ez viszont a járvány kialakulásához, fenntartásához kevés volt, ahhoz a vírus terjesztéséért felelős szúnyog kellene – fejtette ki a szakember.

MTI 2016. február 3.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top