Close

A magyar kultúra napja – Átadták a Kultúra Lovagja kitüntetéseket

Budapest, 2016. január 22. Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratórium elnöke átadja a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést Papp Lajos szívsebésznek a magyar kultúra napján a budapesti Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban 2016. január 22-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Két egyetemes és 19 Magyar Kultúra Lovagja címet adományozott a kultúra különböző területein „lovagiasan”, huzamos ideje tevékenykedők számára a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület pénteken, a magyar kultúra napján a budapesti Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban.

A rendezvényen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a gála védnöke úgy fogalmazott, a kultúra ápolása elsősorban a közösségekre hárul, mert bár annak biztosítása, hogy a magyar kultúra és műveltség mindennapjaink részévé válhasson, az állam feladata, nem tud minden munkát elvégezni.
„Így nagyon nagy feladata van a civil köröknek, amelyek szerte a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyarságának köreiben életben tartják a kultúra műhelyeit, közösségeit” – hangsúlyozta az államtitkár.
Mint mondta, köszönet jár mindenkinek, aki a magyar kultúra lovagjaként a helyi közösségeket erősíti, az általános műveltség fenntartásán dolgozik iskolákban, művelődési házakban, színházakban, közgyűjteményekben, levéltárakban, könyvtárakban.
„Ők a kultúra mindennapi hősei, általuk leszünk egy nemzeti közösséggé és általuk mondhatjuk el, hogy a magyar kultúra megtart bennünket, a 21. század kihívásai idején is irányt mutat, önazonosságban, identitásban és a jövő útkereséseiben” – emelte ki beszédében Hoppál Péter.
Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratórium elnöke úgy fogalmazott: a magyar kultúra napi gála megmutatja azt, hogyan ünnepelheti meg egy nemzet kultúráját, saját nemzetiségeit és kisebbségeit a szomszédos és távoli országok képviselőinek bevonásával.
Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Kultúra Lovagja elismerést 1998 óta adják át, a díj azóta a társadalmi szervezetek egyik legrangosabb, nemzetközi megbecsülésnek örvendő kulturális elismerésévé vált.

Magyar Kultúra Lovagja címet vehetett át idén Duray Miklós politikus, író és egyetemi tanár, Gyönyörű Zsigmond vőfély, előadóművész, Ignácz Mária kultúrház igazgató, Jagadics Péter nyugállományú alezredes, Jámborné Benkei Ildikó újságíró, Kiss Törék Ildikó színművész, Varga Vilmos színművész, Kocsán István nyugállományú alezredes, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész, Korpás István ács, Miska János könyvtáros, Molnár V. József nyomdász, Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, riporter, edző, Papp Lajos orvos, Sipos Mihály nyugdíjas őstermelő, Szabó Géza régész, történész, Szalai László református lelkész és Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő. Posztumusz elismerést kapott Vitéz József nyugállományú főhadnagy, a Magyar Királyi Koronaőrség törzsőrmestere.
Egyetemes Kultúra Lovagja elismerést nemzetközi kulturális együttműködésért, valamint két vagy több nemzet kultúrájának együttes ápolásért adják, ezt idén Szlama László tanító és Tálas Ernő énekművész vehette át.
A magyar kulturális örökség ápolásáért odaítélt Örökség serlegeket a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusának, a Havasi Gyopár Gyermek Tánccsoportnak és a Krónikás Zenedének adták át.
A gála díszvendége Kárpátalja volt, amelynek képviseletében a Havasigyopár Néptáncegyüttes és a Rózsa Népdalegyüttes mutatkozott be.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top