Close

ÁTALAKUL A KISGYERMEKEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSA A JÖVŐ ÉVTŐL

gyermek

Novák Katalin közlése szerint a jövő évtől „rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer jön létre”, hogy az intézményes kereteken túl „magán, családi vagy munkahelyi gyermekfelügyeleti megoldások alakulhassanak ki”.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára erről szerdán Budapesten beszélt. Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményben idézte Novák Katalin szavait, aki elmondta, hogy a következő években sokkal több településen lesz bölcsődei ellátás az országban.

 

Jelenleg a tízezernél több lakosú településeken kötelező a bölcsődei ellátási forma, a jövőben azonban – egy benyújtott törvényjavaslat szerint – már minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek szülei igénylik ezt az ellátást – mondta Novák Katalin.

A közlemény szerint a törvényhozás hamarosan a családtámogatási rendszer új elemeiről is döntést hozhat, amelyek közül kiemelték, hogy a gyed extra már a gyermek féléves korától elérhetővé válik. Ennek eredményeként akár 900 ezer forintos többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok, hiszen az édesanyáknak nem kell választaniuk család és munka között, a gyermekvállaláshoz kötődő támogatások akkor is megilletik őket, ha visszatérnek a munkaerőpiacra.

Azt írták: a nők szívesebben és bátrabban vállalnak gyereket, ha látják, hogy családi életük összeegyeztethető lesz a munkájukkal. Hozzátették: az Európai Unió tagállamai közül több hónapja Magyarországon bővül leggyorsabban a nők foglalkoztatása. A gyed extra népszerűségét mutatja, hogy 2014-ben azt csaknem ötvenezren vették igénybe.

 

(MTI – fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top