Kösd a bokrétát Isten kalapjára
Hadd ragyogjon nemzetünk, s hazája
Túléljük még mi a szárazságot.
Újra éledtünk, még ha szenvedtünk is
Amikor pusztítani akartak bennünket a Tatárok
Vagy éppen rabságba fogtak az Ottománok.
Negyvennyolcban már égett a fáklya
A Trianoni szégyen után is, dacosan várva
Egy jobb világra, nem példának szánva.
Mégis jött a háború és Sztálin bandája,
S most jutalmul kaptuk, amit Trianon büntetésnek szánva
Ránk erőszakolt, és ugyanúgy drága hazánkra.
Rákosiékra bízták sorsunk, tehát rabságra,
Mégis szikra pattant 56-ban a fáklyára.
Százezrek kerültek megint hontalanságra.
Évtizedek múltak, végre szabadok lehettünk
A kommunisták ugyanis lemondtak létezésükről,
Választhattunk újra, megszabadultunk a szovjettől.
Istenem, hol a kalapod dísze?
Hol van újra hazánk? Nincs a virágnak se színe?
Újra szavaztunk. Szabadon. De mit? Kire?
Miért? Bocsáss meg Istenünk. Van miért.
A négy évet csak kibírjuk. Szabadok leszünk mi még.
Kalapod ékes virággal lesz díszítve újra, mint rég.
Gábriel angyalod harsonáját újra fújja
Az új Jerikó kártyavárát összezúzza.
Magyarország, drága hazánk, szabad leszel újra
Hogy kalapod megint virágokkal ékesítve hirdethesse,
Itt az Isten kalapja, a föld jelképe
És Magyarország újra a bokréta benne.
Hegedüs László Jenő 1994. július.