Close

A lengyel demokráciát féltik egy internetes akció kezdeményezői

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti

    Varsó, 2015. november 22., vasárnap (MTI)  – A lengyel demokráciát féltik a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása első napjai után annak az akciónak kezdeményezői, akik a Facebook közösségi hírportálon egy Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) nevű csoportot  alapítottakszámol be róla vasárnap a lengyel média.

    A múlt hét szerdán megalapított,  egyelőre mintegy 20 ezer Facebook-felhasználó támogatását élvező csoport kezdeményezői  baloldali újságírók és értelmiségiek, akik mindenekelőtt a Gazeta Wyborcza balliberális napilap köréhez tartoznak, de köztük van Anne Applebaum, a The Washington Post amerikai napilap munkatársa is.  Applebaume az októberi parlamenti választások nyomán ellenzékbe került Polgári Platform (PO) politikusának,  Radoslaw Sikorski volt lengyel házelnöknek és külügyminiszternek a felesége
    A kezdeményezést a Gazeta Wyborcza szombaton ahéten beiktatott PiS-kormány első lépéseire való reakciónak nevezte. A KOD támogatói többek között azt az alkotmánybíróságról szóló törvénymódosítást kifogásolják, melyet a hét végén hagyott jóvá a  lengyel parlament,  és aláírta Andrzej Duda elnök is. A törvénymódosítás megakadályozza azoknak az alkotmánybíróknak a  hivatalba lépését, akiket az előző parlamenti választási ciklus végén választott meg  az akkori kormánykoalíciós többségű parlament a saját,  ebből célból augusztusban  keresztülvitt törvénymódosítása alapján.  
    A csoport alapítói  a Facebook-on közzétett kiáltványukban megírták: a PiS "határozott tiltakozásra" ösztönzi őket azzal, hogy "semmibe veszi a jogot és a demokrácia bevett szokásait". "Nem akarunk egy totalitáris Lengyelországot, mely bezárkózna azokkal szemben, akik másképpen gondolkodnak, mint a hatalmon lévők parancsolnak" –  áll a kiáltványban.
    A csoport elnevezése  az 1989-es rendszerváltás előtt meghatározó ellenzéki szerepet betöltő Munkásvédelmi Bizottság (KOR) nevére utal. A TV Republika konzervatív hírtelevízió kommentárja vasárnap rámutatott: a kommunista-ellenes KOR-nak többek között a jelenlegi PiS-kormány nemzetvédelmi minisztere, Antoni Macierewicz is tagja volt.
     A Rzeczpospolita jobbközép napilap kommentátora, Jacek Nizinkiewicz "hisztériának" nevezte a kezdeményezést, kifogásolva többek között azt, hogy a KOD az elektromos ellenállásokat használja jelképnek. A jelvényként betűzött ellenállásokat a kommunizmus idején azok viselték kabátjukon, akik tiltakozni akartak a totalitáris rendszer ellen. A Gazeta Wyborcza "spontán mozgalomnak" minősítette a Facebook-csoportot. 
    Az októberi parlamenti választások nyomán Lengyelországban 1989 óta először egy párt, a PiS önállóan alakított kormányt. A nemzeti konzervatívok a parlamenti alsó- és felsőházban többséget élveznek, a PiS jelöltjeként választották meg májusban  Andrzej Duda elnököt is. A jelenlegi alkotmánybíróság 12 aktív tagja közül 9-et viszont a PO kormányzása idején választották meg.

kszy \ kpl

MTI 2015. november 22., vasárnap 15:28

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top