Close

Hazatért a világot elsőként körülevező és -kerékpározó nő

Fotó: telegraph.co.uk

Hazatért Nagy-Britanniába a brit Sarah Outen, az első nő, aki kizárólag evezős csónakot, kajakot és kerékpárt használva körbeutazta a világot.

A 30 éves Outen kedden érkezett meg kajakjával a londoni Tower-hídhoz, ahol hatalmas tömeg üdvözölte a négy és fél évig tartó útjáról visszatérő világutazót – tudósított a The Daily Telegraph online kiadása.
A nő 2011 áprilisában indult útnak és azóta több mint 40 ezer kilométert tett meg kerékpáron, kajakon és evezős csónakban.

Útja során egyszer ki kellett menteni a Csendes-óceánból egy trópusi vihar miatt. A Góbi-sivatagban 40 Celsius-fokos hőséggel dacolva tekert, mínusz 40 fokban vágott neki az észak-amerikai télnek és halál közeli élményben volt része, amikor csónakjával veszélyesen közel került egy konténerhajóhoz.
Expedíciója során Sarah lett az első ember, aki átevezett Japánból Alaszkába, 150 napot töltve egyedül a Csendes-óceánon.

Outen a szívének kedves négy jótékonysági szervezet – CoppaFeel!, MND Association, WaterAid és Jubilee Sailing Trust – támogatása érdekében kelt útra, valamint azért, hogy a gyerekeket álmaikat megvalósítására bátorítsa.
„Egyszerűen beleszerettem az óceánba, amelytől rengeteget tanultam magamról és a körülöttem lévő világról” – mondta egyszer egy interjúban.
(http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/11971640/Sarah-Outen-British-adventurer-completes-round-the-world-expedition.html)

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top