Close

Varga Mihály: a magyarok válasza ma is az, mint 1956-ban

Budapest, 2015. október 23. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter koszorúz a Fidesz budapesti szervezetének megemlékezésén a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt az '56-os forradalom és szabadságharc emléknapján, 2015. október 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban volt: Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a budapesti Fidesz október 23-i megemlékezésén, a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt.

A tárcavezető szerint az európai vezetőknek nincs felhatalmazásuk az európaiaktól arra, amit ma tesznek, az emberek ugyanis „minden híradás szerint a magyar politikát támogatják, mert nem szeretnék, ha egy százezres, milliós migránstömeg érkezne az unió területére”.
A magyarok tudják, nemcsak a diktatúra, az idegen megszállók okozhatják egy nemzet vesztét, hanem a tehetetlenség, a gyengeség és a halogatás is – fogalmazott ünnepi beszédében Varga Mihály, hangsúlyozva: a magyar kormány továbbra is a magyar emberek érdekeit képviseli, saját döntéseiben bízik, és vállalja, ha küzdeni kell Magyarország nemzeti, politikai és gazdasági függetlenségéért.
Szavai szerint ahogyan az 1956-ban a tankokkal szembeszállók magukra maradtak, úgy „magára maradt Magyarország most is”, amikor dönteni kellett „a tőlünk függetlenül, idegen nagyhatalmak érdekei és hibás döntései miatt” kialakult tömeges bevándorlás megállításának eszközeiről. Pedig az európai létformát, biztonságot, kultúrát és hitet példátlan veszély, „a legújabb kori világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása” fenyegeti – figyelmeztetett, jelezve: az Európába érkezők soraiban az üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak.
Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarország őszinte részvétet érez a menekülők iránt, akik országaik rossz kormányzásának, az elhibázott nemzetközi politikai döntéseknek és az embercsempészeknek az áldozatai, de „ez nem jelentheti azt, hogy magunkat is áldozattá kell tennünk”.

„A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába, Európa vezetői pedig arról is lemondani látszanak, hogy megállítsák és megkérdezzék őket, kik ők, honnan és miért jöttek” – mondta Varga Mihály, úgy összegezve: ha Európa ezen az úton halad tovább, gazdaságilag gyengévé, társadalmilag kiszolgáltatottá válik.
A Fidesz politikusa az 59 évvel ezelőtti forradalmat a 20. század sorsfordító eseményének nevezte, amely bebizonyította, nincsen olyan elnyomó hatalom, amelyet ne lehetne legyőzni. A kivágott közepű nemzeti lobogó – folytatta – még ma is több üzenetet hordoz, mint bármely más jelkép: a kényszer, a terror alóli szabadulás, a szabadság, az elnyomás, a nagyhatalmi kényszer elleni tiltakozás üzenetét.
1956 hősei megmutatták, „milyen tettekre vagyunk képesek a független Magyarország megteremtéséért” – hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter, kiemelve: hősök nélkül nincsen nemzet, „ahogyan egy tábornok sem nyert meg még csatát egyedül, úgy egy kormány sem lehet sikeres a mindennapok hősei nélkül”. Varga Mihály közös eredménynek nevezte, hogy Magyarország minden téren visszanyerte függetlenségét, és meg tudott küzdeni a gazdasági válság következményeivel. Bár „nem volt könnyű a magyar utat követnünk”, hiszen itthon és külföldön is szembe kellett nézni a meg nem értéssel, de mára „Magyarország példaként szolgál sok európai ország számára”.
A beszéd után a miniszter megkoszorúzta a Magyar Rádió épületének falán lévő 1956-os emléktáblát, ahol a megemlékezők közül is többen virágot helyeztek el.
A Magyar Rádió előtti utcarészt megtöltő ünneplők között voltak, akik lyukas zászlós kitűzőt viseltek, többen pedig nemzeti színű, Hajrá, magyarok feliratú lobogóval érkeztek. A mintegy félórás ünnepség – amelyen részt vett Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) is – a Himnusz, majd a Székely himnusz eléneklésével zárult.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top