Close

Magyar klasszikusaink ÚJ KÖNTÖSBEN

magyarklasszikusainkujkontosben

A hideg őszi napokon jóleshet néhány magyaros étel új köntösben. Sok változást nem eszközöltünk, inkább egy-egy apró ötlettel dobtuk fel a megszokott recepteket.

Terei-Vigh Krisztina

Káposztás hús másként
Hozzávalók 4 személy részére:
– 50 dkg savanyú káposzta
– 50 dkg sertéstarja
– 2 gerezd fokhagyma
– 1 kg burgonya
– só, bors

A húst felkockázzuk, majd hőálló tálba tesszük, megsózzuk. Alufóliával lefedve 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. A krumplit meghámozzuk, és 1-2 centis kis kockákra vágjuk. A húsról leszedjük az alufóliát, hozzáadjuk a burgonyát, megsózzuk, ráhalmozzuk a káposztát, és a sütőben további 40 percig sütjük. A végén ráreszeljük a fokhagymát, és tálaljuk.

Sült kacsamell lila káposztával
Hozzávalók 4 személy részére:
– 4 kisebb kacsamell
– 1 kisebb fej lilakáposzta
– 2 dl vörösbor
– 1 fejvöröshagyma
– só, bors

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A hagymát megpucoljuk, felszeleteljük. A káposztát vékonyra felvágjuk, a hagymával egy hőálló tálba helyezzük, ráöntjük a vörösbort. A kacsamelleket megmossuk, megszárítjuk, jól megsózva a káposzta tetejére helyezzük. A tálat lefedjük, és az előmelegített sütőben 80 percig sütjük. A melleket kivesszük a tálból, lefedve 5 percig pihentetjük, eközben a káposzta egy részét 2 dl forró vízzel pépesre turmixoljuk. Annyi káposztát adjunk a folyadékhoz, hogy krémes állagú káposztakrémet kapjunk. Tálalásnál a káposztakrémet a darabos káposztával és a mellel tálaljuk.

Csokoládés szilvás gombóc
Hozzávalók 4 fő részére:
– 1 kg burgonya
– kb 20-30 dkg liszt 1 evőkanél cukor
– szilva
– 10 dkg étcsokoládé
– 10 dkg darált dió
– 3 evőkanál zsemlemorzsa

A burgonyát héjában megfőzzük, és még melegen meghámozzuk, majd összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, egy csipet sót és a lisztet is belekeverjük kisebb adagokban. Összegyúrjuk úgy, hogy egy enyhén ragadós, de dolgozható tésztát kapjunk. Lisztezett munkapulton kinyújtjuk, 20 részre vágjuk, és megtöltjük kimagozott szilvával, amiknek a közepébe egy-egy csokidarabot teszünk. Forrásban lévő vízben pár perc alatt készre főzzük. A zsemlemorzsát a darált dióval kevés olajon enyhén megpirítjuk, a megfőtt gombócokat ebbe forgatjuk bele.

Bővebben A Mi Otthonunk magazinban. Keresse az újságárusoknál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top