Close

Újraindulása 25. évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium

Forrás: szatmar.ro

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium, Erdély egyik legnagyobb múltú iskolája.

 

Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban vasárnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a kolozsvári református kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához a néhai Csiha Kálmán püspök állhatatossága kellett.
A püspök úgy vélte, hogy Európát nem a muszlim bevándorlás fenyegeti, az igazi veszély bennünk, európaiakban van. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén újjászületés az egyetlen esély Európa megerősödésére. A püspök szerint a kor kihívásaival szemben az szükséges, hogy éljünk egészségesen, teremtsünk rendet a fejünkben és a szívünkben, és „helyezzük vissza az origót a koordinátarendszerünk középpontjába”. Kifejtette, ez a kezdőpont csakis Jézus lehet.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a kollégium egykori diákjai elmentek tanulni Európa egyetemeire, de visszatértek szülőföldjükre a népüket szolgálni, tudásukat a hazájukban kamatoztatták. Hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradásban segítse az erdélyi fiatalokat.
„Bízunk bennetek, hogy őrállókként, őrzőkként itt lesztek, és szolgálni fogjátok mindazt, amit Kolozsvár, a kollégium üzen” – jelentette ki az államtitkár.
A hálaadó istentisztelet után avatták fel az iskola sportpályáját, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával újítottak fel.
A Kolozsvári Református Kollégiumban olyan hírességek tanultak, mint Áprily Lajos költő, Kós Károly építész, Sütő András drámaíró és Wass Albert író. A kommunista diktatúra idején felszámolt intézmény 1990-ben egy külvárosi román tannyelvű iskola termeiben kezdett újra működni. Az ingatlan-visszaszolgáltatás után 2002-ben költözhetett be az 1801-ben épült Farkas utcai öreg épületébe. Az iskola 1902-ben átadott új épületét és tornacsarnokát az egyháznak nem sikerült visszaszereznie. Ebben az egyik legrangosabb kolozsvári román nyelvű iskola működik.
A Kolozsvári Református Kollégiumnak jelenleg 750 diákja van. Az óvodai és elemi tagozatok mellett elméleti gimnáziumi oktatást és duális szakoktatást is biztosít diákjainak, és diakonisszaképző főiskolai tagozatot is működtet. A szakiskolai tagozatot tavaly Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében indította el a kollégium. Az intézmény diákjainak jelentős hányada Erdély más vidékeiről származik.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top