Close

A Baumit bemutatja: Év háza 2015

„A modern hagyományőrzés példája”

A hagyományosan az Építészet Világnapján, annak nyitóeseményeként az Építészek Házában, adták át az Év háza pályázat 2015 évi díjait. A fődíjat idén Borbás Péter DLA építész tervei alapján, Szentendrén megépült Ökologikus ház nyerteSáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke annak kapcsán, hogy az építészek munkáját elismerő egyik legfontosabb állami díj, a Pro Architektúra átadására ma a hagyománnyal ellentétben sajnos nem került sor kijelentette: „…az Év háza pályázatot innentől a most megszűnő Pro Architektúra díj kistestvérének tekintem.”

„A beadott épületek száma és színvonala, a média a díj és a nyertesek iránti érdeklődéseis bizonyítja, hogy az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 8 évben a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben.”mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora, aki beszédét azzal kezdte, hogy számos ismert személyiség építészettel kapcsolatos véleményét idézte.

Dévényi Sándor a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnökekiemelte, hogy az MMA azért támogatja az építészek munkáját elismerő díjakat, hogy azzal az építészet fontosságát hangsúlyozva az ismét elfoglalhassa a társadalom és a politika értékítéletében az őt megillető helyet.

Idén újabb 27 épület került az Év háza pályázat évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűrijénekasztalára. A pályázat a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével került kiírása.

Az 500 000 forinttal járó fődíjat Szoják Balázs, építész, az Év Háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke adta át Borbás Péternek, a Szentendrén megépült ökologikus családi házáért.

A Magyar Építész Kamara különdíját Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid vehette át veszprémi családi házuk tervezéséért.

A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját pedig Sáros László György DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke Földes Lászlónak és Sónicz Péternek adta át, a pilisborosjenői Hosszúház tervezéséért.

A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Vidor Győző, a Xella Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója adta át Bártfai-Szabó Gábornak és Nagy Mariannak, budapesti ökologikus lakóházukért.

Az Internorm Ablak Kft. különdíját Monostori Gábor, az Internorm Ablak Kft. műszaki vezetője adta át a Tóth Lászlónak, Papp Lászlónak és Schalling Frigyesnek, a höveji nyaralóépületükért.

A magyar építészet sokszínűsége idei 10 épülettel

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevőjét az Év háza pályázat zsűrije választja ki. Ez volt a harmadik olyan év, amikor a zsűri az első körben a pályázatra beérkezett27 épület közül, második kör meghirdetése nélkül ezt meg tudta tenni. A zsűrizés során főleg arról alakult ki vita, hogy a Magyarországot képviselő 10 épület kellően reprezentálja a sokszínű magyar építészetet, a kiválasztott épületek segítségével valódi áttekintést adjon a magyar építészek munkájából.

 

A Visegrádi Négyek Családi Házai nemzetközi kiállítás magyar épületeinek tervezői

·         Borbás Péter DLA, ökologikus családi ház, Szentendre

·         Földes László és Sónicz Péter, Hosszúház, Pilisborosjenő

·         Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid, családi ház, Veszprém

·         Tóth László, Papp László és Schalling Frigyes, nyaralóépület, Hövej

·         Bártfai-Szabó Gábor és Nagy Mariann, ökologikus lakóház, Budapest

·         Bulcsu Tamás, Móser Balázs, Fortvingler Éva, 4 lakásos társasház, Felsőrákos

·         Rákos Tibor, villa, Mátyásföld

·         Getto Tamás és Schunk Tímea, lakóház, Pécs

·         Kovács Csaba, családi villaépület rekonstrukciója, Budapest (eredeti építész: Málnai Béla)

·         Füzes András és Salamin Ferenc, 3 lakásos lakóépület és kávézó, Tokaj

Az Év háza pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek válasszák ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűri tagok mellé minden évben meghívást kapnak az Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2015-ben a 2014-benYbl Miklós-díjjal kitüntetett építészek foglaltak helyet a zsűriben, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.

A zsűri elnöke idén harmadik alkalommal Dévényi Sándor DLA építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Társelnökök Dr. Hajnóczi Péter a Magyar Építész Kamara elnöke, Sáros László DLA a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai azidén Ybl-díjat kapott építészek,Jánosi János, Kováts András Miklós, Potzner Ferenc, Pottyondy Péter, Szalay Tihamér, Szegő György, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Anna, Szuromi Imre, Szűcs Endre, valamint Tóth Balázs, építész az ÉMI munkatársa, valamint dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense.

Idén negyedik alkalommal tette lehetővé a Baumit Kft. támogatása az Év háza díj kiírását.

A nyerteseknek ajándékait aXella Magyarország Kft. és az Internorm Ablak Kft.biztosította.

 

Év háza 2015 nyerteseinek méltatása

Év háza 2015

A modern hagyományőrzés példája

Borbás Péter DLA–Ökologikus családi ház, Szentendre

„Szervesen simul a szentendrei kis utcába az épület. Megőrzi az öreg ház szerénységét, a kiegészítések, átépítések a ma igényeit teljesítik. Természetes anyagaival példás folytatója a kisvárosi hagyománynak. Követi a bevált tanítást: „az öreg házat nem átépíteni, hanem megszokni kell””.

Dévényi Sándor DLA, a zsűri elnöke

Év háza 2015 MÉK különdíj

Ház a sziklák alatt

Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid-Kollégium utcai családi ház, Veszprém

„Az épület egy családi ház Veszprémben, nagyon sajátos és látványos természeti környezetben.

A Veszprémi Építész Műhely már 2013-ban is ott volt az Év Háza pályázaton, és dicsérő oklevelet kaptak pécselyi nyaralóépületükért.

Ismét egy szép munka került ki a kezük alól, egy nehéz helyszíni adottságú telekre.

Az új "Családi ház" a megmaradt északi és nyugati falak felhasználásával, az elbontott műemléki épület eredeti, régi tömegének "helyreállításával", magas tetővel, cserépfedéssel épültez a szülői szárny. Az új épületrészgyerekek szárnyalapos tetővel készült.

Logikus szerkesztésű tiszta alaprajz, a nappali és a terasz délre, a főlátványosság felé, a várra néz. Az elegánsan visszafogott, törtfehér színű homlokzatok jól illeszkednek a Kollégium utca képébe.

Érdekes, és szép megoldás az eredeti nyugati homlokzati falban az régi ablaknyílások megtartása, ezek mögött elcsúsztatva jelennek meg az új ablakok.

Gratulálunk a díjhoz.”

Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke

Év háza 2015 MÉSZ különdíj

A fehér semlegessége élteti a tarkaságot

Földes László és Sónicz Péter, Hosszúház, Pilisborojenő

„Ahogy vénülök, egyre többször jutok el a ház „archetípusa” fogalomhoz. Azt a házat értem alatta, ami egyaz oktatástól még romlatlankisgyerek rajzol, ha házat van rajzolni kedve.

Milyen ez a ház? Hát milyen? Hosszú téglalap. Meg mondjuk, olyan magas, amilyen széles, és van rajta egy nyeregtető. Tömegéből nem ugrik ki semmi, ami védelmet igényel, azt inkább visszanyomja, mint kilépteti.

A szó értelmében naiv. Persze azt is lehet mondani, hogy divatos. Mert ne tagadjuk, valóban az. Ám az effajta divat nem fog „szekrénybe szorulni” évek múlva semMert elmúlt az ideje? Nem. Mert ez egyfajta szintézise / letisztultsága sok-sok, mára régen elmúlt korszaknak. az is, hogy belülről szinte tiszta fehér. Életterünk milliom lim-lomja éppen elég színes ahhoz, hogy a fehér semlegessége éltesse tarkaságukat.

Ha kellene, úgy egyvalamit kifogásolnék. A kéményt. Mert az kilép ebből a letisztultságból. Szerencsére azt egyszer majd úgy is le kell cserélni. Na, és majd akkor…

Ám a ház addig is . Nagyon jó.”

Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke

 

Tóth LászlóPapp László és Schalling FrigyesnyaralóépületHövej

 

Bártfai-Szabó Gábor és Nagy Mariann, ökologikus lakóház, Budapest

http://www.evhaza.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top