Close

Tüntetés a Liget Budapest Projekt ellen

Több száz ember gyűlt össze szombaton kora este a fővárosi Kossuth téren a Liget Budapest Projekt ellen szervezett tüntetésen. A megmozdulás a Városligetből indult, a résztvevők többsége a zuhogó esőben gyalog tette meg az öt kilométeres utat.
    
A demonstrálók az elmúlt hónapokban 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze a múzeumi negyed elleni tiltakozásként, a Nem kellenek a monstrumok a Ligetbe! című megmozduláson ezt jelentették be.
    
"Ez a 20 ezer ember a Városliget rendbetételét, karbantartását, felújítását kéri, épületeket nem. A projekt megvalósítása őrült ötlet" – mondta Várnai László zuglói képviselő, a szervező Civilzugló Egyesület nevében a Kossuth téren.
    
Kitért arra, hogy az összegyűjtött aláírásokkal alátámasztott petíciót a Parlamentnek, a Miniszterelnökségnek címezték, nekik akarták átadni a Kossuth téren, végül a Városliget Zrt.-hez irányították őket, de csak egy sajtósnak adhatták volna át a dokumentumot. "Ehelyett Baán László kormánybiztosnak, a Miniszterelnökségnek, és az államfőnek fogjuk személyesen átadni a jövő héten" – jelezte.
    
A Maradjanak a fák a Római-parton! mozgalom nevében felszólaló Kardos Gábor azt emelte ki beszédében, hogy a Városliget ma még mindenkié, egyik utolsó társadalmi terünk. "De a tervezett átalakítások steril és kommersz környezetté teszik azt, amit hosszú évtizedek alatt sikerült belakni, mindenki számára élhetővé, otthonossá alakítani" – fogalmazott.
    
"A kormány kultúrgettóval váltaná fel Budapest talán leginkább befogadó helyét, anélkül, hogy bármilyen érdemi egyeztetés vagy szakmai konzultáció lett volna a helyi lakossággal, a városvédőkkel. Ne hagyjuk ezt!" – hangsúlyozta Kardos Gábor, akinek szavai szerint nem "múzeumplázákra" van szükség, hanem szabad terekre. Úgy vélte, egy modern múzeumi negyed számára számos revitalizációra váró épület áll rendelkezésre Budapesten a Városligeten kívül.
    
Kardos Gábor hangoztatta, hogy sokkal több fára és kevesebb épületre lenne szükség, mert a zöldövezetek arányát tekintve európai összehasonlításban így is sereghajtók vagyunk. "A civil társadalom értékének védelme a békés egymás mellett élést jelenti a természeti környezettel. Ha ezt feladjuk, egy vészesen uniformizált világ jön. Meg kell állítani a civil béke elleni globális háborút" – jelentette ki.
Fotó: Balogh Zoltán
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top