Close

Jelentősen emelkedett a migrációval kapcsolatos eljárások száma

Jelentősen emelkedett az illegális migrációval kapcsolatos eljárások száma a Szegedi Járási Ügyészségen az elmúlt évhez képestközölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
    
Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási Ügyészégen 2014-ben embercsempészés bűntette miatt 148 eljárás indult, idén szeptember közepéig már 217 ügy volt, ezek közül augusztusban 36, míg szeptember első két hetében 16.
    
Tavaly jogellenes tartózkodás vétsége miatt három, idén 167 esetben jártak el a Szegedi Járási Ügyészség munkatársai. Az esetek zöme az elmúlt hetekben került a vádhatóságra, augusztusban hetven, míg szeptemberben már hatvan eljárást kezdeményeztek.
    
A szóvivő hangsúlyozta, a jelentős ügyteher-növekedés ellenére az ügyészség a törvények által rárótt feladatokat elvégezte. Jelentős többletterhet jelent az ügyészség számára, hogy az illegális migrációval kapcsolatos ügyek nagy részében a terheltek külföldi állampolgárok, így a tolmácsolási és fordítási költségek jelentős mértékben nőttek.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top