Close

TOP 500 régiós vállalat – a magyar vállalatok növekedésben megverték a régiót

A kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb vállalata tavaly összesen 572 milliárd euró bevételt ért el, ami 2,1 százalékos növekedés éves összevetésbenderül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből.  A régió vállalatait összehasonlító elemzés szerint Magyarország második lett Lengyelország mögött, megelőzve Csehországot. Az ötszázas listán szereplő 73 magyar cég tavaly a régiós átlagot bőven meghaladva 5,6 százalékkal növelte árbevételét
    
Az MTI-hez eljuttatott elemzés szerint az elmúlt év a fejlődés éve volt a kelet-közép-európai régióban működő nagyvállalatok számára. A Coface nemzetközi hitelbiztosító minden évben közzétett, Top 500 című kiadványa a kelet-közép-európai térség ötszáz legnagyobb vállalatát állítja sorrendbe az eredmények, a létszám, és a fizetőképesség alapján. A hitelbiztosító szerint kedvező, hogy 2014-ben a legnagyobb cégek az árbevételük növelése mellett 1,7 százalékkal bővítették a dolgozói létszámot.  
    
A Coface szakértői kiemelik: a legnagyobb cégek magasabb árbevétele arra utal, hogy javultak a gazdasági feltételek a térségben. Lengyelország "delegálta" a legtöbb céget az ötszázas listára, Magyarországon mérték a legnagyobb növekedési rátát, Csehország pedig szintén javulást ért el – derül ki az elemzésből. A régiós vállalatok közül az autóipari cégek szerepeltek a legjobban, összesített árbevételük 10,6 százalékkal nőtt 2014-ben. Az olajés gázipari vállalatok együttes árbevétele ugyanakkor csökkent, 3,9 százalékkal
    
A hitelbiztosító szerint a régióban a romániai 4,54 százalékos fizetésképtelenségi ráta volt a legmagasabb, a legalacsonyabb – 0,05 százalékosérték pedig Lengyelországé. Magyarországon 2,9 százalékos fizetésképtelenségi rátát mértek 2014-ben a Coface szakértői. (A hitelbiztosító által mért fizetésképtelenségi ráta a  
fizetésképtelenségi eljárásokcsődeljárás, felszámolási eljárásaktív cégekre vetített aránya.)  
    
Magyarország kiemelkedő teljesítményt nyújtott a GDP-növekedés tekintetében, nemcsak regionális szempontból, hanem az uniós átlaggal összevetve is. 
    
A tavalyi 3,6 százalékos növekedés után a várakozásaink szerint idén is folytatódik a fejlődés, 2,8 százalékos GDP-emelkedésre számítunk Magyarországonidézi az elemzés Somogyi Viktort, a Coface magyar leányvállalatának országmenedzserét. Somogyi Viktor szerint 2014-ben az export hajtotta az autóés járműgyártást, például a Daimler és az Audi nagyban hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez
    
A Coface elemzése szerint a múlt évben a térség összesített GDP-je átlagosan 2,5 százalékkal nőtt, szemben az egy évvel korábbi 1,3 százalékkal. Az ötszáz legnagyobb cég összesített árbevétele hasonló ütemben, 2,1 százalékkal nőtt, ezzel párhuzamosan csökkent az érintett cégeknél a munkanélküliségi ráta, és növekedtek a keresetek
    
A rangsorban szereplő vállalatok 61 százalékát Lengyelország, Magyarország és Csehország adta 2014-ben. Az ötszázas listán 176 lengyel vállalat szerepel, így az országok közötti versenyben Lengyelország áll az élen. Magyarország lett második a rangsorban: 73 vállalattal szerepel a listán, ami 3 vállalattal több az egy évvel korábbinál. Az országokat összevető listán Csehország a harmadik 65 vállalattal az előző évi 59 után
    
A régiós és magyar vállalatok rangsorát a PKN Orlen lengyel olajcég vezeti 25 milliárd eurós bevétellel, a második a magyar Mol Nyrt. 15,42 milliárd euróval, a harmadik pedig a cseh Skoda Auto 10,79 milliárd eurós eredménnyel
    
Az első tíz cég között még egy magyar vállalat szerepel, a győri Audi-gyár 7,42 milliárd eurós bevételével, amely a hatodik helyet érte el. A Coface-listán szereplő magyar vállalatok közül a Mol és az Audi után következik a GE Hungary 4,83 milliárd eurós tavalyi árbevétellel. A negyedik legnagyobb magyarországi vállalat az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 3,79  milliárd euróval, utána pedig a kecskeméti gyárat működtető Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. áll 2,81 milliárd eurós összeggel. A listán szereplő 73 magyar vállalat összárbevétele 87,25 milliárd euró volt 2014-ben, nettó nyereségük pedig meghaladta az 1,8 milliárd eurót
    
A felmérésben Kelet-Közép-Európa legnagyobb (legalább 120 millió eurós éves árbevétellel rendelkező) vállalatai kerültek a pénzügyi szolgáltatók, így a bankok, biztosítótársaságok, lízingcégek és brókercégek kivételével.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top