Close

Felszámolta a francia rendőrség az egyik legrégebbi illegális romatelepet Párizs közelében

Felszámolta az egyik legrégebbi illegális cigánytelepet csütörtökön a francia rendőrség, a Párizstól északra található La Courneuve-ben, ahol mintegy kétszáz roma élt 2008 óta.
    
Az egyik legforgalmasabb autópálya mentén, egy ipari telepen található romatábor kiürítését a város kommunista polgármestere, Gilles Poux kezdeményezte, még 2013-ban. 
    
A rendőrség azután kezdte meg délután az emberek elküldését, hogy a kiürítést elrendelő bírósági döntés ellen a civil szervezetek által benyújtott valamennyi fellebbezést elutasította az igazságszolgáltatás.
    
Az emberek nyugalommal hagyták el a telepet a zuhogó, őszies esőben.  
    
A prefektúra szerint az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt elkerülhetetlen volt a telep felszámolása, ahol nem volt sem víz, sem áram.  A 203 ember (181 felnőtt és 82 gyermek) közül a leginkább kiszolgáltatott családoknak átmeneti ellátást ajánlottak fel. Ezt az Abbé Pierre-ről elnevezett alapítvány és a Világ Orvosai nevű segélyszervezet elégtelennek találta, így a helyszínen mintegy harminc sátort osztott szét azoknak a romáknak, akiknek a hatóságok nem biztosítottak szállást.      
    
"Ezek az emberek, akik hét éve éltek itt, megfelelő és kielégítő megoldás hiányában, most az utcán találják magukat" – írta közleményében a két szervezet. Álláspontjuk szerint a kiürítés "ismét a politikai logikátlanságot tükrözi vissza, amely valós megoldás helyett csak félretolja a problémát". 
    
A segélyszervezetek egy 2012-es, a baloldali kormánytöbbség és az emberi jogi szervezetek által közösen megfogalmazott rendelet alkalmazását szeretnék elérni, amely az illegális romatáborok felszámolásakor azt kéri a prefektusoktól, hogy a kiürítésekkel párhuzamosan próbálják meg a szociális helyzet felmérni és átmeneti szállást biztosítani valamennyi elküldött ember számára.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top