Close

A termelői piacok támogatása kiemelt terület

Kiemelt terület a vidékfejlesztési programon belül a rövid ellátási láncok, termelői piacok támogatásamondta Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai főigazgató-helyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
    
Papp Gergely hozzátette: a fogyasztók egyre tudatosabbá váltak az elmúlt évtizedben, szeretnék tudni, ki állítja elő az adott élelmiszert. A vidékfejlesztési program egyik tematikus alprogramja ezért kifejezetten a termelői piacokat szervezőket támogatja, amelyekakár online formában is – elősegítik a termelők és a fogyasztók közti rövid ellátási láncok kialakítását.
    
Nagy szükség van a termelői piacokra, mivel közgazdaságilag bizonyított, hogy valaki minél közelebb van a fogyasztóhoz az ellátási láncban, annál nagyobb jövedelmet realizálhat, így a termelők is jól járnak a közvetlen értékesítésselfejtette ki.
    
A vidékfejlesztési program másik tematikus alprogramja a fiatal gazdákra koncentrál – mondta a NAK főigazgató-helyettese. A generációváltás hiánya, elöregedés a mezőgazdaság egyik legsúlyosabb problémája egész Európában, ezért kiemelt területe a mostani programnak, hogy egyre több a 40 év alatti gazdálkodó kezdjen mezőgazdasági tevékenységbe – fejtette ki.
    
Papp Gergely elmondta: első körben az agrárkörnyezet-gazdálkodási programokra, az ökológiai gazdálkodás támogatására, trágyatárolók fejlesztésére, valamint a helyi fejlesztési stratégiák kialakítására írnak ki pályázatokat, várhatóan szeptemberben. 
    
A pénz legnagyobb részét, mintegy 40 százalékát beruházási támogatások keretében fizetik ki, amelyek az év vége felé, jövő év elején jelennek meg – mondta. Kiemelt cél a vidéki munkahelyteremtés, így a kertészet, állattenyésztés és az élelmiszer-feldolgozás támogatása, ide koncentrálódik a mintegy 1260 milliárd forintnak a 40 százaléka – fejtette ki.
    
Papp Gergely arról is tájékoztatott, hogy a NAK elkészített egy 80 oldalas kézikönyvet, ami segíti a gazdákat az uniós pályázati rendszerben való eligazodásban. Ezeket a kiadványokat a jövő héten több mint 100 ezer példányban postázzák ki az érintett gazdálkodóknak, de online is elérhető lesz a kézikönyv – tette hozzá.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top