Close

A Napfényudvar Minigazdaság Állatsimogató BALATONSZÁRSZÓ

Egy család és vállalkozásuk története. Ötleteikkel számtalan családnak szereznek felejthetetlen örömöket, akik örömteli kikapcsolódást keresnek a Balaton déli partján, Balatonszárszón.

Igazi Budapesti-Budai gyerekként nőttem fel és éltem az életem: középiskola, diplomák, munka, család, gyerekek. A férjem is városi gyerek volt, nem volt szinte semmilyen kapcsolata az állatokkal. 4 lányunk van, 2 már felnőtt önálló élettel és elképzeléssel.

A változtatás gondolata 4 éve vetődött fel először, mikor a férjem munkahelyén gyülekezni kezdtek a viharfelhők, majd a vihar lecsapott és a céget felszámolták. Már az utolsó hónapokban elkezdődött a munkahelykeresés, ami nem volt könnyű a gazdasági válság közepénés nem is sikerült -. Szép lassan belefáradtunk, egyre érett a változtatás szükségessége és egy hírtelen jött ötlettől vezérelve meghirdettük családi házunkat, mely csodák-csodájára 2 hét alatt elkelt

Ekkor jött a nagy kérdés, hogyan és merre tovább… maradjunk a fővárosba? – de minek, akkor minek adtuk el a házat?  Költözzünk vidékre? Merre? Hova? Városba?- akkor igazán maradhatunk is itt, vagy faluba… inkább nem. És jött az ötlet, hogy a Balatont mindketten szeretjük, gyönyörű környék, tiszta levegő egy nyugodt gyerekbarát élet. Mindent felszámolva a fővárosban leköltöztünk a Balatonhoz

Ősz volt, szeptember, a szezonnak vége, rengetegen váltak ismét munkanélkülivé. Nem voltunk könnyű helyzetben, csak be nem váltott ígéretek maradtak és a teljesen ismeretlen új környezet, barátok és család nélkül. Kerestük a lehetőségeket, mit kellene csinálni, a férjem számára jött az újabb álláskeresés és ősz volt a jelentősen beszűkült lehetőségekkel, alkalmazottként nem igen lehetett elhelyezkedni. Sokat gondolkodtunk mi lenne az, ami érdekel minket, valami egyedit akartunk kitalálni

Elindult a tervezgetés felszínre törtek a gyerekkori álmok az állatok szeretete és hiánya. Az álmokról tudni kell, hogy az álmok türelmesek, képesek évekig csöndben várakozni, megbújva, néha előtörve félrehúzódni, csak elmúlni nem tudnak! Kivárják, hogy az élet a sors szálai addig bogozódjanak, tekeregjenek, hogy minden más összedőljön, hogy aztán a legkézenfekvőbb megoldásként felszínre törjenek és megvalósuljanak.

Megvolt a ház és az istálló, így kézenfekvő volt, hogy megvegyük a lovat Hontes-t a gyerekeink nagy álmát. Ha már van és istálló van, akkor kell kifutó is, hát az is lett. A ház és az istálló között volt egy fészer, mellette pedig a baromfi ólak. A fészerből madárház lett és a baromfi ólak is benépesültek csirkével, kacsával, fodros lúddal, pulykával, olyan állatokkal, amik nálunk keltek a keltetőben. Jelentős részük a Gödöllői génmegőrző központból való tojásból kelt ki.  Ekkor még a dolog hobbinak indult, de a Húsvéti hétvége megváltoztatta az irányt, itt voltunk 2 kis gyerekkel és az egész déli parton nem találtunk olyan programot, ami a gyerekeket is érdekelte volna.

Megszületett az ötlet, hogy nyissuk meg az állatsimogatót. Innen kezdve, már tudatosan készültünk a nyitásra, beszereztük a rengeteg engedélyt, összeszedve a család teljes anyagi tartalékát és rengeteg munkát belefektetve építettük ki a bemutatóudvart, ezt követően tudatosan válogattuk össze az állatokat. Tudtuk, hogy Balatonszárszó kedvelt célpontja a családos, kisgyerekes pihenni vágyóknak, szabadidős programot, gyermek programot szerettünk volna csinálni a hasonló kisgyermekes és nagygyermekes családoknak a Balatonnál

Végül ebből az elgondolásból kiindulva hoztuk létre mini-gazdaságunkat, ahol szeretnénk testközelben megmutatni a háztáji parasztudvarok állatvilágát. Kitaláltuk a nevet, melyben erősen motivál a gyerekek egyik kedvenc mesesorozata így lett a neve Napfényudvar Minigazdaság Állatsimogató.  Minigazdaságunkkal egy kis ízelítőt szeretnénk nyújtani abból, hogy milyen állatok voltak részei egy falusi portának.  

Célunk, hogy a városban felnövő gyerekek, ne csak a csirke sült változatát ismerjék meg, hanem lássak, hogyan kell ki a tojásból és milyen sokféle lesz, amikor felnő. Itt, mint minden háztáji udvaron mindig hangosan zajlik az élet, kakasszóra ébredünk, majd kezdődik a sürgésforgás, benépesül a baromfiudvar, kacsák, libák, tyúkok, pulykák, gyöngyösök. Beindulnak a bio-fűnyírok a bárányok és a kecskék, Hontes és a többi Panni és Tenkes is hangos nyerítéssel követeli a reggelit, melyet erősítenek a szamarak hangos iázással

Malacaink és nyulaink vidám kergetőzéssel kezdik a napot. Madárházunkban megtalálhatók a különféle szárnyasok: galambok, fürjek, fácánok, pávák, vadkacsák, vadludak elsősorban azok, amelyeket előszeretettel használtak a falusi konyhákon vagy a főúri asztalokon.  Állatállományunk napról napra szélesedik. Ritkaság a kézzel nevelt szajkó párunk. A gyerekek simogathatják gímszarvasainkat is Mesét és Marát, akiket még cumisüvegből etetni is lehet. Vannak állandó vendégeink: sündisznók, fecskék, cinkék, rigók, verebek… 

Nálunk lehetőség van az állatok testközelben történő megismerésére, simogatására, etetésére. Nem szeretnénk és nem is tudunk az állatkertekkel  versenyezni, csupán ízelítőt kívánunk adni egy másik lassan alig ismert világból, szeretnénk, ha itt a Balaton partján, Balatonszárszón lenne, egy hely ahol egy család 1-2 órát kellemesen el tud tölteni.

A legtöbb állatunknak neve van, ismerjük a származását vagy nálunk született vagy nőtt fel, mert 1-2 napos vagy pár órás korában került hozzánk. Sorolhatnám a kecskéket, bárányokat, pávákat, libákat, nyulakat, csacsikat mindnek meg van a saját története.

Állatsimogatónkban állandó program az ismerkedés a lóval, mely során a gyerekek élvezettel barátkoznak póniijainkkal és bártan fel is ülnek rájuk
Egyedül álló lehetőség 2015. augusztus végéig a gímszarvasok cumisüvegből való etetése, melyet a látogatók is kipróbálhatnak.
Állatsimogatónk egész évben nyitva van. Bővebb tájékoztató a honlapunkon és az facebook oldalunkon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top