Close

Lázár és Dobrovitz az 5., a magyar csapat a 2. helyről várja a folytatást

A díjhajtás második napja után a magyar csapat a második, míg egyéniben Lázár Zoltán és Dobrovitz József holtversenyben az ötödik helyen áll az Aachenben zajló négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.
 
A viadal honlapjának beszámolója alapján a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű együttes a világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandok mögött a második, és megelőzi a belgákat és a házigazda németeket.
 
Egyéniben a holland Ijsbrand Chardon áll az élen a pénteki akadályhajtás előtt.
 
Tóth Tamás kapitány a szövetség csütörtöki közleményében elmondta: "van előrelépés, hiszen második helyről várhatjuk a folytatást, de a hollandokhoz nem tudtunk látványosan közelebb kerülni". 
 
Hozzátette, ezzel együtt is bizakodik, hiszen tavaly Aachenben sikerült nyerni maratonhajtásban a hollandok előtt
"A maratonpálya nehéz, és a holnapi akadályhajtás sem lesz sétagalopp" – fogalmazott a kapitány.
 
    Állás a díjhajtás után:
    egyéni:
 
1. Ijsbrand Chardon (holland) 37.81 hibapont
2. Theo Timmerman (holland) 39.88
3. Juan Antonio Real Garcia (spanyol) 44.07
4. Koos de Ronde (holland) 45.13
5. LÁZÁR ZOLTÁN és DOBROVITZ JÓZSEF  47.90-47.90
…16. ifj. DOBROVITZ JÓZSEF 55.10
 
    csapat:
 
1. Hollandia 77.69 hibapont
2. MAGYARORSZÁG 95.80
3. Belgium 97.69
4. Németország 100.58
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top