Close

Iszlám Állam – Szakértő: Törökország lépéskényszerbe került

Törökország lépéskényszerbe került; két szomszédos országban, Irakban és Szíriában terjeszkedik az Iszlám Állam és eközben a jelentős törökországi kurd kisebbséggel kapcsolatos feszültségek is felerősödtekerről beszélt Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
 
Rámutatott: mindhárom regionális hatalomTörökország, Szaúd-Arábia és Iránszemben áll az Iszlám Állammal, ám eközben egymással is versengenek. Továbbá a 13-14 milliós kurd kisebbséggel rendelkező Törökország elfogadhatatlannak tartaná egy önálló kurd állam létrejöttét.
 
Törökország az általa kezdeményezett NATO-nagyköveti értekezleten kedden partnerei támogatását kérte ahhoz, hogy a térségben aktívabb szerepet vállaljon. Az EU és Németország is nyomatékosan figyelmeztette Törökországot, hogy ne lépjen fel a kurdok ellen. Ugyanakkor az Egyesült Államok Obama elnök hivatali idejéből hátralévő másfél évben már várhatóan nem kíván háborút indítani a térségben, inkább ottani szövetségeseire kíván támaszkodni – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top