Close

30. Magyar Nagydíj Forma-1 első napja

A mogyoródi pályán 1986 óta szerepel az F1-es versenynaptárban, vasárnap a jubileumi, 30. futamot rendezik majd meg.  Megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy a Hungaroring 2026-ig rendezhessen Forma-1-es futamotjelentette be a 30. Magyar Nagydíj pénteki napján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A politikus rövid megbeszélést folytatott a mogyoródi pályán az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, akinek átadta a Hungaroring fejlesztési terveit tartalmazó dokumentumot.

"A kormány már tárgyalta a sportfejlesztési koncepciót, amelynek az egyik része a magyar Forma-1-es pálya modernizálása, felújítása, s az ezzel kapcsolatos terveket ma Bernie Ecclestone is megkapta" – nyilatkozta Seszták Miklós az egyeztetés után, s hozzátette, mivel a kormány komoly befektetést tervez végrehajtani a Hungaroringen, cserébe a miniszter azt kérte a brit üzletembertől, hogy tárgyaljanak a jelenleg 2021-ig szóló szerződés meghosszabbításáról.
"Ígéretet kaptunk további öt évre vonatkozóan, ezért elkezdjük a megállapodás pontjainak a kidolgozását, s reményeink szerint hamarosan a hosszabbításra is sor kerülhet" – mondta a miniszter.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes csapat brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíjának első szabadedzése előtt a mogyoródi Hungaroringen 2015. július 24-én.
Fotó: Czeglédi Zsolt

Az első szabadedzés

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj péntek délelőtt rendezett első szabadedzésén. A 30 éves brit versenyző mögött csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második, Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája pedig a harmadik helyen. Utóbbi hátránya Hamiltonnal szemben már több mint hattized másodperc volt.

Fotó: Marjai János

A tavaly győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik lett, megelőzve csapattársát, az orosz Danyiil Kvjatot, valamint a hatodikként záró négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettelt (Ferrari).
A gyakorlást szűk negyedórára meg kellett szakítani, mivel a mexikói Sergio Perez (Force India) a 11-es kanyar utáni kigyorsításnál nagy és látványos balesetet szenvedett. A 25 éves pilóta nem sérült meg, saját lábán hagyta el a felborult versenyautót. Az edzést piros zászlóval megszakították, és a törött autó, valamint a pályára került törmelék eltávolítása után folytatták. 

Fotó: Czeglédi Zsolt

Öt perccel a leintés előtt a versenybíróság újra piros zászlós szünetet rendelt el, mivel Räikkönen autójáról a 12-es kanyar után letört az első szárny, a finn versenyző pedig áthajtott rajta, az alkatrész így apró darabokra törve hevert az aszfalton. A megszakítás ellenére a hátralévő időt mérő óra nem állt meg, így gyakorlatilag ezzel az esettel véget is ért a gyakorlás.  
 

Fotó: Kovács Tamás

A péntek délelőtti időpont és a rekkenő hőség ellenére meglehetősen sokan követték figyelemmel az első szabadedzést, igaz, a célegyenesben lévő Gold Tribün egyelőre foghíjasnak tűnt.
A gyakorláson két tartalékpilóta is körözött: a Lotusnál a tavalyi GP2-es bajnok brit Jolyon Palmer vezetett a francia Romain Grosjean helyett, a Manor Marussiánál pedig a svájci Fabio Leimer ült a spanyol Roberto Merhi autójában.
 
Eredmények, 1. szabadedzés:
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.141 perc
 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:25.250
 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.812
 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:26.053
 5. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:26.070
 6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:26.395
 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:26.727
 8. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:26.776
 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:26.825 
10. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:26.934 
11. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:27.272 
12. Jenson Button (brit, McLaren) 1:27.308 
13. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:27.317 
14. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:27.381 
15. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:27.409 
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:27.732 
17. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:28.568 
18. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:29.693 
19. Fabio Leimer (svájci, Manor Marussia) 1:30.631 
20. Jolyon Palmer (brit, Lotus) idő nélkül

Fotó: Kovács Tamás

A második szabadedzés

Lewis Hamilton a mezőnyben egyedüliként ért el 1 perc 24 másodperc alatti köridőt, de a második helyen ezúttal nem csapattársa, a német Nico Rosberg, hanem az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) végzett. A tavalyi győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) harmadik, Rosberg pedig negyedik lett.
A két Ferrari az ötödik és a hetedik pozícióban zárta az edzést, előbbi helyet a finn Kimi Räikkönen, utóbbit a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel foglalta el.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az idény eddigi részében gyengélkedő McLaren-Hondák egyre inkább magukra találnak, a spanyol Fernando Alonso ugyanis nyolcadikként zárta a tréninget, a brit Jenson Button 12. lett.
Force India a délutáni gyakorlás előtt közleményben jelezte, hogy nem vesz részt az edzésen, mivel mexikói pilótájuk, Sergio Pérez délelőtti balesetét a felfüggesztés hibája okozta. A csapat elővigyázatosságból a német Nico Hülkenberget sem küldte ki a Hungaroringre a második tréningre. Pérez autóját javítják, közben pedig igyekeznek magyarázatot találni a délelőtti műszaki hibára, hogy a szombat délelőtti gyakorláson már részt tudjanak venni.
A második edzésen is volt egy néhány perces piros zászlós megszakítás, Ricciardo autójában ugyanis kigyulladt a motor, ezért a műszaki mentés idejére nem hajthattak a pályára a többiek.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Eredmények, 2. szabadedzés:
 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:23.949 perc
 2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.300
 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.451
 4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.668
 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.134
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.599
 7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:25.660
 8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:25.752
 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.881
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.920
11. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:25.935
12. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.994
13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:26.090
14. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:26.379
15. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.442
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:26.831
17. Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) 1:29.113
18. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:29.115
 
Időjárás-előrejelzés, ami jelentősen befolyásolja az időmérő és a verseny eredményét. A változó időjárás mindig érdekessé teszi a Hungaroring futamok: 
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégi 30. Magyar Nagydíjon, a mogyoródi Hungaroring területén nem lesz az elmúlt napokban tapasztalt kánikula, mérséklődik a meleg. Szombaton lehet zápor, akár zivatar is, de a vasárnapi futam idején nem valószínű csapadék.
Pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Délutántól az éjszaka első feléig zápor, zivatar előfordulhat. Jelentős mennyiségű csapadékra viszont nem kell számítani. A szél sebessége legfeljebb a 30 kilométer/órát érheti el, de zivatarok környezetében a legerősebb széllökések helyenként elérik a 60-80 kilométer/órát. Az esti hőmérséklet 22 Celsius-fok körül alakul.

Szombaton legfeljebb a nap első felében lehet huzamosabb ideig zavartalan a napsütés. A késő délutáni, esti óráktól zápor, zivatar is valószínű. A szél is megerősödhet, helyenként ismét lehetnek akár 80 kilométer/órás széllökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 36 fok körül alakul.

Vasárnap közepesen felhős idő várható, majd a déli óráktól csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem valószínű, az esélye kevesebb, mint tíz százalék. A legerősebb széllökések reggel, kora délelőtt várhatók, napközben fokozatosan mérséklődik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 21, a legmagasabb 28 fok körül alakul.
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top