Close

Rekordszámú cég szűnt meg januárban

Fotó: hirhatar.com

Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.

Az MTI-nek elküldött adatsorok alapján idén az első hónapban 4214 cég szűnt meg Magyarországon. Ennyi társaságot még sohasem törölt a cégbíróság egyetlen hónap alatt – közölte az Opten, megjegyezve, hogy a 2014. júliusi kiugró adat egy technikai változás eredménye volt.
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten igazgatóját, aki elmondta, a gazdaság növekedése még nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét, ám ebben változást hozhatnak az újabb hitelprogramok.
A cégalapításokat és megszűnéseket bemutató ábrán jól látszik: az elmúlt egy évben lényegesen kevesebb új céget alapítottak, mint amennyi megszűnt.
Az adatközlő szerint 2015-ben új cégtörlési rekordra lehet számítani. A Magyar Nemzeti Banknak a napokban bejelentett, mhp+ elnevezésű hitelprogramja esélyt kínál a tendencia javítására, ám az állami szerepvállalás hosszú távon nem helyettesítheti az egészséges piaci hitelezést – állapította meg az igazgató.
Ugyanakkor a cégtörlések magas száma a cégvilág konszolidációját, megtisztulását is jelzi. A felszámolás útján megszűnő társaságok aránya – amelyek jelentős adósságot hagyhatnak maguk után, ami komoly veszélyforrás az egészséges cégek számára is – nem egészen 40 százalék, ez lényegesen alacsonyabb, mint tavaly – magyarázta Tóth Tamás. A cégtörlések többsége, 60 százaléka a tulajdonos által elindított végelszámolás vagy nem működő cégek kényszertörlése volt, vagyis olyan megszűnés, amelynek semleges a hatása a gazdaságra – tette hozzá.
Az Opten közölte: az általa mért cégfluktuációs index, amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, fél éve 13-14 százalék körül mozog, januárban 13,92 százalék volt.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top