Close

„Láthatatlan” kipát készített egy izraeli fodrász

Forrás: mon.hu

Hajból készült „láthatatlan” kipával rukkolt elő egy izraeli fodrász, remélve, hogy találmánya védelmet nyújthat viselőinek az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.

„Dühített és untam már azt hallgatni, hogy az Európában élő zsidók közül sokan nem hordhatják a kipájukat az utcán vagy a munkahelyükön” – mondta Salom Kores, az általa „bűvös kipának” nevezett fejfedő feltalálója. „Van egy bankár barátom, aki egy nap azt mondta, hogy az ügyfelei nem voltak hajlandók beszélni vele, mert kipát viselt” – idézte fel a fodrász.
Kores az interneten árulja különböző formájú és színű kipáit, 49 euróért kínálva a műhajból és 79 euróért a valódi hajból – akár a megrendelő saját fürtjéből – készült változatot. A „láthatatlan” kipa, amelyet tépőzárral lehet rögzíteni a hajhoz, mosható, fésülhető és festhető. „Azért készítettem, hogy az emberek magabiztosan besétálhassanak vele olyan helyekre, ahová különben félnének bemenni, vagy ahol eleve nem szabad ilyesmit viselni” – mondta.
A fodrász szerint a január elején egy kelet-párizsi kóser élelmiszerboltban történt túszejtést és különböző antiszemita megnyilvánulásokat követően Franciaországban és Belgiumban lévő ügynöke is jelezte, hogy egyre többen érdeklődnek a „bűvös kipa” iránt.
Slomo Aviner rabbi szerint a zsidó vallás előírásainak tiszteletét tükröző fejfedőnek muszáj láthatónak lennie és nem szabad azt elrejteni, ugyanakkor bizonyos körülmények között, például támadások veszélye esetén, a „mágikus kipa” engedélyezhető. Mint hozzátette, a speciális fejfedő viselőjének mindenesetre konzultálnia kellene saját rabbijával.
Kores fejlesztése vegyes fogadtatásra lelt a kipát viselői férfiak körében Jeruzsálemben. Néhányukat felzaklatta az ötlet, hogy elrejtsék identitásukat, amikor külföldön tartózkodnak, mások örömmel üdvözölték a védelmet nyújtó fejfedőt.
Az Európában, főleg Franciaországban élő zsidók közül sokan nem érzik biztonságosnak, hogy a vallásuk szimbólumait viselve sétáljanak. Egy 2013-as európai uniós jelentés szerint minden ötödik európai zsidó igyekszik elkerülni a kipa vagy egyéb zsidó szimbólum viselését a zaklatástól vagy támadástól való félelem miatt.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top