Close

Közkinccsé vált Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című alkotása

Fotó: hirado.hu

A híressé vált festmény, amely A magyar festészet mesterei sorozat most megjelent negyedik kötetében látható, 1927 – 1928 fordulóján készült, a festő második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, és a Virág Judit Galéria decemberi árverésén 70 millió forintért kelt el.

Berény Róbert Alvó fekete vázával című alkotása nagy utat járt be, mire kilencven év után hazatért. Tavaly novemberben a vezető hírek között szerepelt, hogy Barki Gergely ismert művészettörténész, akinek a nevéhez számos, eltűntnek hitt kép felkutatása fűződik, 2009 karácsonyán bukkant a Stuart Little, kisegér című film díszletében az Alvó nő fekete vázával című képre is, amely Berény Róbert egyik fő műve. Később kiderült, hogy a Berény-kép egy szappanoperában is „szerepelt”, mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és ötévnyi munkával hazahoznia.

A Berény-monográfia szerzője ugyancsak Barki Gergely, aki a kötetben Berény Róbertet rendkívül sokoldalú művészként mutatja be.

A festőt a nagyközönség jobbára emblematikus műveiről, a Tanácsköztársaság idején készült Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátjáról és a feleségét ábrázoló Csellózó nő című festményéről ismeri. A most megjelent monográfia ezek mellett bemutatja azokat a korszakos jelentőségű alkotásait, a kompozíciójukat és témájukat tekintve rendkívül merész, újító műveket is, amelyek révén méltán nevezhetjük Berény Róbertet a modern magyar művészet kiemelkedő, meghatározó jelentőségű tagjának.

Az egyik legjelentősebb modern irányzat, az 1911-ben alakult Nyolcak csoportjának oszlopos tagja, rendkívül sokoldalú művész – festményei, grafikái, díszlettervei, hímzéstervei, zeneművei, pszichológiai tanulmányai tanúskodnak szerteágazó tehetségéről. Szuggesztív, expresszív portréival, merész perspektívájú, vonzó színvilágú csendéleteivel, különös tájképeivel – közel hetven művével – ismerkedhet meg az olvasó.

A Kossuth Kiadó – sokak kívánságának eleget téve – újabb 20 kötettel gyarapítja a legnagyobb magyar festőket felvonultató sorozatát. Ebben a nagyszabású vállalkozásban a Kiadó szakmai partnere ezúttal is a Magyar Nemzeti Galéria.
Az elegáns, keménytáblás kötetekben a magyar festészet nagyjainak kiemelkedő művei szerepelnek. Az érdekes leírásokban részletesen olvashatunk a festmények keletkezésének körülményeiről, történetéről és megismerhetjük az alkotók sokszor kalandos életútjának jelentősebb állomásait, eseményeit. Aki összegyűjti az exkluzív új kollekciót, újabb 1000 híres magyar festményből álló „házi képgalériát” tudhat magáénak.

 

A Magyar festészet mesterei sorozat további kötetei:

Madarász Viktor, Fényes Adolf, Hollósy Simon, Koszta József, Czigány Dezső, Mészöly Géza, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Kernstok Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Kmetty János, Dési Huber István, Kádár Béla, Mattis-Teutsch János, Scheiber Hugó, Ámos Imre, Bálint Endre és Victor Vasarely                       

 

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3161/a-magyar-festeszet-mesterei-ii-sorozat-elofizetes-2-20-k

www.kossuth.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top