Close

Moldovai választás – Az orosz elnök különmegbízottja az uniós csatlakozás átgondolására szólított fel

Forrás: MTI

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Az orosz államfőnek a szakadár Dnyeszteren túli területtel foglalkozó megbízottja az uniós csatlakozás átgondolására szólította fel a Moldovai Köztársaság vezetését, miután az ott rendezett parlamenti választáson az Európa-barát erők szerezték meg a szavazatok többségét.


Dmitrij Rogozin közölte, hogy a szavazatokhoz a Patria nevű párt híveinek a voksait is hozzá kellene adni – jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség. A pártot a választás megkezdése előtt két nappal tiltották el a részvételtől.
Az orosz politikus, aki Dmitrij Medvegyev kormányfő egyik helyettese is, kifogásolta, hogy az Oroszországban dolgozó 700 ezer moldovai bevándorló szavazata is hiányzott. Őket szerinte a chisinaui hatóságok nem engedték voksolni.
Előző nap Igor Dodon, az oroszbarát moldovai ellenzéki szocialisták (PSRM) vezetője felháborítónak minősítette a külföldi szavazás megszervezését. Azt mondta, hogy Moszkvában 15 ezren fagyoskodtak az utcán és nem tudtak szavazni. Orosz sajtójelentések szerint 3 ezren maradtak le a voksolásról a nagy sorok és a kevés szavazólap miatt.
Leonyid Szluckij, az orosz törvényhozás alsóháza (duma) Független Államok Közösségével foglalkozó bizottságának elnöke a moldovai választások előzetes eredményeire reagálva kijelentette, hogy a dumában tiszteletben tartják a moldovai nép választását. Hozzátette, azt remélik, hogy a chisinaui parlamenttel, annak bármilyen összetétele esetén megmarad a jó együttműködés. Szluckij úgy vélte, hogy a Patria pártot mondvacsinált indokkal zárták ki a parlamenti választásból.

A Ria Novosztyi által megkérdezett orosz szakértők szerint a moldovai társadalom kettészakadását mutatják a vasárnapi törvényhozási választások eredményei. A baloldali pártok sikere azt bizonyítja, hogy a moldovai lakosság fele nem támogatja az európai uniós csatlakozást.
Andrej Szuzdaljcev, a moszkvai Közgazdasági Főiskola tanszékvezető-helyettese bírálta a moldovai jobboldalt, amely szerinte mindent figyelmen kívül hagyva erőltette az uniós integrációt. A szakértő azt is kifogásolta, hogy a választások előtt Moldovában kiszorították a Patria pártot. „Azzal vádolták, hogy külföldről pénzelték, miközben minden jobboldali párt nyugati támogatást élvez” – mondta. Szuzdaljev szerint a jobboldali erőknek a parlamenti többsége esetén Moszkva és Chisinau politikai kapcsolatai nem javulnak, miközben utóbbinak szüksége van az orosz gázra, kőolajra, az orosz piacra.  
Jelena Miszkova, a Moszkvai Állami (Lomonoszov) Egyetem (MGU) docense forradalmi eredményekről beszélt a moldovai parlamenti választást értékelve. Szerinte az, hogy a szocialisták váratlanul sok szavazatot szereztek, és így a kommunisták mellett még egy ellenzéki erő kerül a törvényhozásba, gyökeresen megváltoztatja a belpolitikai helyzetet a Moldovai Köztársaságban.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top