Close

Ismét fagyossá válhat a kapcsolat Szerbia és Horvátország között Seselj miatt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Zágráb – Lemondta a december közepére tervezett belgrádi Kína-Közép-Kelet-Európa konferencián való részvételt Zoran Milanovic horvát miniszterelnök, mert szerinte a szerb vezetés nem reagált megfelelően a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szabadon engedésére – számolt be róla pénteken a szerb és a horvát sajtó.

A horvát szábor szerdán fogadta el azt a határozatot, amelyben felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy ítélje el a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj ideiglenes szabadlábra helyezését, és követelte a szerb ultranacionalista politikus visszaküldését hágai börtönébe, hogy ott várja meg az ítéletet. Csütörtökön pedig az Európai Parlament is elfogadott egy dokumentumot, amellyel felszólítja a hágai törvényszéket, hogy vizsgálja felül a radikális politikus szabadlábra helyezésére vonatkozó döntését. Az EP elítélte a szélsőséges szerb pártvezető háborúra uszító gyűlöletbeszédét, s azt a szándékát, hogy Szerbiát letérítse az európai útról, illetve Szerbia szemére vetette, amiért az politikai és jogi értelemben nem reagált megfelelően Seselj visszatérésére.
Aleksandar Vucic, az uniós csatlakozási tárgyalásokat folytató Szerbia miniszterelnöke csütörtökön úgy fogalmazott: az EP határozata sérti Szerbiát, és annak ellenére, hogy nem kötelező érvényű dokumentumról van szó, azt mutatja, hogy Európában „valójában mit is gondolnak rólunk”, és „mennyi (…) nehézséggel is kell majd szembenéznünk európai utunk során”. Vucic emellett bírálta a horvátok hozzáállását is, példaként pedig a cirill betűs vukovári táblákat hozta fel. Mint magyarázta: Szerbiában több száz latin betűs felirat van, és azokat senki sem rongálja meg, míg Horvátországban tíz cirill betűs táblát sem tudnak megvédeni.
Milanovic látogatásának elmaradása egyben azt is jelenti a két kormányhoz közeli források szerint, hogy a kormányfők nem tudnak majd tárgyalni az utóbbi időben romlást mutató horvát-szerb kapcsolatokról, illetve azok megoldási lehetőségeiről sem. Amennyiben Milanovic december 16-án nem utazik Belgrádba, úgy várhatóan a közeljövőben nem kerül sor találkozóra a két kormányfő között – magyarázták az informátorok.
 
A Jutarnji List című zágrábi napilap internetes oldalán olvasható beszámoló szerint a horvát fél Vucictől konkrétan azt szeretné hallani, hogy a szerb hatalom semmilyen formában nem támogatja Seselj háborúra uszító, „Nagy-Szerbiát” propagáló kijelentéseit.
Milanovic vélhetően azért vár határozott elhatárolódást a szerb vezető politikusoktól, mert Aleksandar Vucic miniszterelnök és Tomislav Nikolic elnök is korábban Seselj követője volt. Seselj viszont évek óta árulónak nevezi két „legjobb tanítványát”, a Belgrádba való visszatérését követő első nyilvános megszólalásában is bírálta őket, illetve hatalmuk megdöntéséről beszélt.
A szerb politikusok egyelőre nem reagáltak Milanovic kijelentésére.
Horvátországot a decemberi konferencián Sinisa Hajdas Doncic kereskedelmi miniszter képviseli majd.
A Kínai-Közép-Kelet-Európa konferenciára 16 ország kormányfőit hívta meg a főszervező Szerbia és Kína, ám eddig csupán néhány szomszédos ország miniszterelnöke erősítette meg részvételét. Ennek okát egyes politikai szakértők az Európai Unió és Oroszország hideg kapcsolatában, illetve abban látják, hogy Szerbia – uniós tagjelöltként – nem vezetett be szankciókat Moszkvával szemben.
MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top